Disneyland

REAL TIME (sept.28)

Vagyis elfogyott a leírás a naplómból, eddig sikerül feljegyezni a dolgokat, kiürült a Word. Nem, nem kell azért elkeseredni, továbbra is szándékozom folytatni az írást, csak megérkeztünk az első lélegzetvételhez. Na nem a történések sora állt meg, hanem épp ellenkezőleg, képtelen voltam az elmúlt két hétben blogot írni, annyira sokminden történt. Végkimerülés közeli állapot már az első hetekben. Mindennek az oka az iskola. Reggel 8 és 9 között kezdünk minden nap, és 4 után végzünk. Napi két óránk van, nem sok, délelőtt egy, meg délután egy. Az óra 3 vagy 4 óra hosszú, természetesen a tanóra 60 perc. Szünetet lentebb leírtam, max egyszer jár, 10 perc. Ez megy minden nap, hétfőtől szombatig (!!!) és reggeltől hajnalig. Mert hát minden este van valami jó móka ami rendszeresen éjfél és 3 között ér véget. 4-5 óra alvás, majd suli, 3-4 óra 'óra', utána egy másfél óra kajaszünet, majd 3-4 óra 'délutáni óra' ismét. De a vasárnap a miénk! Igen! Végre lehet délig aludni, kipihenni a hetet. Ha éppen nem sajnáljuk az egyetlen szabadnapunkat átaludni, elkirándulunk valamerre.

Múlt héten szombaton Deauville-ban voltunk a 'híd' túloldalán, arra mondják, hogy Párizs tengerpartja. Kicsit gazdag, kicsit szép, kicsit sznob kis város. Még kaszinóban is voltunk, de sajnos bent nem lehetett képeket készíteni. Éjfél után pedig elmentünk végre egy rendes szórakozóhelyre. 16 euró volt a beugró, de egy piajegyet adtak hozzá. Kértem hát belőle egy sört, 2,5 dl Heineken (más nincs) 12 euró. Mondom jólvan, legalább 4 eurós bulinak nem olyan szar azért, ha úgy vesszük. Reggel 7-re értünk haza.

Tegnap pedig Disneyland-ben voltunk. Nagy élmény volt, igazi meseország! Volt 3 nagyon duurva hullámvasút, amit leírni nem lehet! Egyszerűen meg kell nézni. A többi dolog akkor lenne legizgibb, ha nem töltöttem volna be még a hatot, és autókatalógus helyett mesekönyveken nőttem volna fel. Ja, az autós kaszkadőr show szintén kihagyhatatlan volt. És végre vezettem, amióta elvitte Tomi a verdát, még egy sz**os bringa kormányát se' tekergethettem. Párizsban csúcsforgalom, kellett már, mert kezdtem szédülni pedálok nélkül.

Sept.18 kedd

Fél 8-kor kezdődött az óra, mely 4 óra (240 perc) hosszan tartott, félidőben 10 perc szünettel. Kajak nem normálisak! Két kávé óra előtt, kettő szünetben, és így kétszer egy órát tudtam figyelni, az óra első és a második felében. De a többiek is kivannak ám! De itt egynél több szünetet nem adnak, lehet bármilyen hosszú az óra. Minek aaaaz?

Sept.17.hétfő

Az első nap az iskolában. Terv: 7:30-kor kelés, 8:00 indulás. Ebből 7:55-ös kelés és 8:20-as induláslett. 9-re kellett felérni a suliba, ott voltunk 8:50-re. Az óra 9 helyett fél 10-kor kezdődött, addig a szokásos fülledt levegőtlen folyosón álltunk, néztük a falat, vagy éppen leültünk a földre, mert minek kellenek székek a folyosóra. Az egész iskolában nincs egyetlen szék sem a termeken és az ebédlőn kívül. (A termeket a tanárokkalérkező takarítónéni nyitja.) Megjött a tanárnő, illedelmesen elnézést kért – bár nem tudom mit mentegetőzött, nem értettem – de megjegyezte, hogy ennyivel továbbtartja az órát. Mondom jólvan,tök jófej vagy. Tehát szociológia óra egy olyan gyorsan beszélő tanárral, hogy már véresre hegyeztem a fülem, hátha elkapok egy teljes összetett mondatot. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy idegen nyelven szociológiát hallgatni unalmas, főleg ha a héköznapi nyelvet sem sajátítottad még el. Kaptunk egy 16 oldalas szöveget, hogy olvassuk el, majd utána megtárgyaljuk. Értettem az egészet, ezért rutinból lapoztam néha egyet. Lapozások között mintha serényen olvasnék, nézegettem a szemhéjam belső oldalát. Lehet, hogy nem a szociológia órán fogok belejönni a franciába.

Óra után irány a menza, az egyetlen esélyünk az ebédelésre (déltől kettőig ugyanis minden zárva van), kígyózó sor, fél óra alatt sorra is kerülünk. Főétel, saláta, sajt vagy édesség, gyümölcs. Ez így már rendben van, nem nagy az adag, de mindenből van választék. A pénztárhoz még 20 percet álltunk a sorban (addig elfogyott a gyümölcs meg az édesség), majd vettünk egy 10-es gyűjtőt, hogy ne kelljen mindig azt a sort is végigállni. Kedvezménnyel 2.70 euro az ebéd, van vacsi is ugyanennyiért. Megettünk mindent, sőt még hozott a konyhásnéni bónusz jégkrémet is, úgyhogy megmenekültünk az éhhaláltól.

A délutáni óra reseaux touristique volt egy nagyon szimpatikus tanárnővel. Az ő órájából már sokkal többet értettünk. Alapvetően minden óra csak az adott szakirányba illő dolgokkal foglalkozik. Így tudják elérni azt, hogy egy év alatt felsőfokú végzettsége legyen valakinek.

Este meghívtak minket a lányok moniteaur-jei vacsorára. Az egyik legjobb este volt. Három srác, egy nagyon fless kecóban, hatalmas LCD tv-vel, nagy hifivel, hangulatvilágítással, vodkacsapolóval.

Sept16.vasárnap

Délig alvás (najó2-ig), majd séta Le Havre-ban. A hotel de ville (városháza) tornyával kezdtünk, mert csak ma lehetett fölmenni. A 17. emeleten van terasz ahova a polgármester irodája nyílik. Fölötte egy tanácsterem különleges alkalmakra, körpanorámával. Föntről gyönyörű panoráma nyílik Le Havre-ra, a kikötői dokkokra, olajtartályokra, különböző finomító művekre. Ez a Szajna felöli oldal, az óceán felé a plage, majd a domboldal kastélyokkal. Természetesen mindenfelé tömbházak, jellegtelen lakóépületek, száz meg száz lakással.

Utána plage, fürdés, napozás, beszélgetés a németekkel. A bori meg én fürödtünk, utánunk jött az egyik német hölgyike is, ő még bevállalós volt, aztán bepróbálkozott még a koreai srác is, de neki nem tetszett, így hamar kiment. Mi azért úszkáltunk vagy negyed óra-húsz percet.

Miután megszáradtunk,elsétáltunk a salsához, ahol ugyanaz a társoság ropta neki. Sajnos beállni nem tudtunk, mert nem volt oktatás, mindenki tudott salsázni. Így csak néztük őket vagy két órán keresztül.

Sept 15.szombat

Boriéknál volt egy kisebb összejövetel, mi voltunk magyarok, meg a lengyel srác (Pjotr), melynek célja a lengyel-magyar barátság elmélyítése volt. Tulajdonképpen az volt a fő program, hogy Pjotr hozza a zsubrovkáját, és iszunk. Nagyon szereti a srác a vodkát, bírja inni rendesen. Szerintem fél óra alatt megittuk azt az egyliteres üveget, utána jött az általam hozott mézes barackos ’fütyi’ és az Anikó által hozott absint. Elkezdtünk kártyázni, (természetesen itt is mindenki dámfattyát játszik, nem is tudom miért) és teljesen simán elmagyaráztam Pjotrnak a szabályokat: Ce sont les ’varázs lapok’ et c’est le ’szopatós lap’ (köszönet Anikónak a feljegyzésért, én már nem emlékeztem rá) De egy a lényeg, Pjotr fölfogta. Nem sokkal később megérkeztek Áronék, hoztak sört, bort meg bacardit, úgyhogy lehetett inni bacardikólát á la Gery. Tulajdonképpen számottevő az az alkoholmennyiség amit megittunk, de ehhez képest egyáltalán nem rúgtunk be. És ez általában véve is igaz. Az aggodalmaskodókat szeretném megnyugtatni, nem részegeskedem. (az pedig, hogy sok mindenre nem emlékszem, az a rossz memóriámnak köszönhető, és nem, nem ittam el az agyam) Inkább folyékonyan próbálok beszélni tanulni franciául. Ez bizonyított, az alkohol segíti a nyelvtanulást, és az idegen nyelv használatát, és nem utolsó sorban gyarapítja a kapcsolati tőkét.

Sept 14. péntek

Aki éjjel legény, legyen nappal is legény! Délelőtt a városi könyvtárban volt a francia óra. A magyar csapatból csak mi, a srácok voltunk ott, a csajok nem bírtak természetesen fölkelni. A lusták! Egy dolog miatt érte meg elmenni, mert beiratkoztunk kollektívan a könyvtárba, egyedül meg soha nem tértem volna be emiatt. A körbevezetésnek sok értelme volt, szerintem minden könyvtárban ki van írva, hogy mi merre található.

Utána föladtam az áramszolgáltatós levelet, hogy tudjanak rólam, és arról, hogy szándékomban áll fizetni az olcsó áramért. Csak be kellett dobnom egy postaládába a levelet. De itt az sem olyan egyszerű! Miért ne lenne két nyílás egy postaládán? Egy bal meg egy jobb, a felirat alatta kódokból áll, uh tökmindegy mennyire tudok franciául. Gondoltam megkérdek egy arra járó szimpatikus francia embert, és olyan jól választottam, hogy betaláltam egy postai dolgozót. Meg is jegyezte, hogy jól kiszúrtam, és megmutatta postás tollát. Kiderült, hogy a bal oldaliba kell bedobni, de azt is megtudtam, hogy rá kell írni a levélre, hogy levél! Gondoltam logikus, ha valaki nem fogná fel mit tart a kezében. Amúgy sokszor gondolkodom el azon, hogy mennyire okosak a franciák, talán lesz majd gyűjtemény belőle.

A délutánt átaludtam.

Sept13.csütörtök

Délelőtt kirándulni voltunk Le Havre egyik szép külvárosában, megnéztük a piacot meg egy templomot, sétáltunk egy keveset, beültünk egy kávéra, aztán menni kellett az IUT-re franciaórára. Négy óra alatt meglehetősen elfáradtunk, én meg -miután elvesztettem figyelőképességem- elkezdtem törökül tanulni a Bori szótárgépén. Onnan rohanás a plage-ra találkozni a spanyoltanárral és négy francia diákkal. Ott voltak a spanyolok, venezuelaiak, mexikóiak meg az oroszok is. Kár, hogy nem vittem gépet, nagyon hangulatos piknik volt a tengerparton a naplementében. Hazafele jövet Peré meg Angéla jóvoltából spanyolul tanulhattunk. Angéla alig beszél franciául, uh spanyolul hallgatjuk őt. Eszméletlen szép a lány is meg a spanyol nyelv is. Miután hazaértünk gyorsan megvacsoráztunk ill kis papírmunka, villanyóra-állás felírása, majd beborítékolása. El kell küldeni a helyi elműnek, mert nem hivatalosan van áram a szobánkban, és az oroszoknál már ki is kapcsolták a villanyt. Átnéztem a Boriékhoz, hogy megkérdezzem, mikor megyünk a német csajokhoz. Mivel nekem még nem volt időm megvacsoráztatni magam, ezért ezt megtettem náluk. Közben már ment körbe a pálinka, uh szomjan se’ maradtam náluk. Akárki jött, azt megitattuk, és koccintottunk. Négy vagy öt ilyen kör után már nagy késésben voltunk a németektől, uh útnak is indultunk a pár sarokra lévő bérházhoz.

Ahhoz képest, hogy azt hittem átnézünk páran a németekhez, csak mi lettünk tizenketten, és a ’buli’ már javában elkezdődött. Ők nem koliban laknak, hanem lakást bérelnek, ami fele akkora mint nálunk egy koliszoba, és a toalett is a folyosón van. Mindenesetre abban a pici helységben lehettünk vagy húszan, és még vagy tízen a lépcsőházban, mint dohányos szekció. Nagyon fain összejövetel volt. Ennyi nemzetiséggel sosem buliztam együtt. Azt vettem észre, hogy bizonyos mennyiségű alkoholos ital elfogyasztása után folyékonyan beszélek franciául, de még németül is.

Utána átmentünk a 20 méterre lévő diskotheque-be, és mivel diák nap van 2 euró a belépő. Gondoltuk, annyit simán megér. Mikor odaértünk, kiderült, hogy ingyen van, majd bementünk. Én azt hittem, hogy az előtérben vagyunk, de azt mondták ennyi. Majdnem neki mentem a tükörnek, amikor föl akartam fedezni a helyet. Szólt a hifiből a kedvenc német rave-re hasonlító zene, bődületes hangerővel, és magunktól sem fértünk el a ’tánctéren’. Otthon a szobámban nagyobb bulit rittyentek. De ott voltunk, táncoltunk, majd olyan f2 körül hazamentünk. Másnap kiderült a németek, malájok, kinaiak 3ig meg 4ig maradtak.

Sept12. szerda

A mai nap a tegnap estével kezdődött. Olyan fél 12 körül ment el az utolsó vendég a kávézóból, (hivatalosan tízig van nyitva) úgyhogy kifizettem a kávét meg a limonádét, majd én is távoztam. Az Áron meg a Geri pont a teraszon álltak, és szóltak, hogy tíz perc múlva nálam vannak. Mondom jó’van gyertek. Kicsit rendet tettem, hogy rendes házigazada módjára fogadjam vendégeimet. Vettem délután egy üveg bort gondolván sosem hátrány ha van otthon elfekvőben egy, de természetesen elkérték délután a lányok, mert mentek az instruktorukhoz és mire észbekaptak, hogy ne menjenek üres kézzel, bezárt minden. Na de a lényeg, hogy jött Áron meg Geri egy csomó sörrel, úgyhogy gondoltam szomjan nem fogunk halni. Beszélgettünk sokat, ami hasznos volt mert sok mindent megtudtam, ami még jól jöhet. Egyrészt meséltem nekik, hogy addig nem kezelném le a buszjegyem, amíg nem jönnek az ellenőrök. Az otthon bevett gyakorlat itt hamar kudarcba fullad. Egyrészt az ellenőrök a megálló előtt megállítják a buszt, onnan se előre, se hátra, se ki, se be, a jegykezelők meg le vannak tiltva. Kicsit ráncoltam a szemöldököm, hogy nem normálisak, de mondtam, hogy akkor előadom a buta külföldit. Erre azt mondták, hogy egyből elmosolyodnak a rendőr-ellenőrök, megkérdik, hogy magyar vagyok-e, és vigyorogva kitöltik a büntetést. Ennyit erről, reggel megyek bérletet venni. Beszéltünk rendőrökről, kiderült, hogy Franciaországban van legalább 5 féle rendőralakulat, és meglehetősen erős a jelenlétük. Amíg a rendőrsztorikról volt szó, valóban elhúzott fél óra alatt vagy hússzor valamilyen rendőrautó. Nemsokára betoppantak a lányok meg Andris, így már egész parti hangulat volt a szobámban. Beszélgettünk még sokat, röhögtünk egy csomót, majd szépen elment mindenki aludni 3 után.

Reggel csöng a riadós kaputelefon, hogy mennek órára a többiek. Én inkább az alvást választottam,és mondtam Anikónak, hogy hazafelejövet ébresszen fel. Nem sokkal utánuk Áron meg Marika is beszól az ablakon, hogy miújság, mondtam nekik, hogy alszom, majd találkozunk. Nem célszerű tárva nyitott ablaknál aludni. Egyrészt mert a szemközti gimi vadbarmai itt randalíroznak a koli előtt (az ő viselkedésük egy külön történet tárgyát képezi majd), másrészt mert meglehetősen forgalmas ez a kis utca, és nyomják neki rendesen jobbkéztől jobbkézig a lüke franciák. Délben keltem, természetesen ismét Anikóra, és kiderült, hogy nem sokat hagytam ki délelőtt, leginkább egy régi francia dokumentumfilmet, és azt hogy elalszik az első padban a kis koreai csajszi.

Kettőre mentünk az IUT-re föl (ismét), amit tegnap benéztünk, és úgy félóra várakozás után megjelent a tanárnő, akire várt a banda. Amíg vártunk rá, kifejezetten megutáltam az iskola azon épületét. (a 8 emeletes lift nélkülit) Egyrészt mindenhol büdös van, és baromi meleg. Mire fölérsz a lépcsőn megdöglesz. A folyosók kb. 70 méter hosszúak kétoldalt a termek, ahol nyitott ajtónál folyik a tanítás, mert ablakot nyitni nem tudnak a franciák. Ahogy végigmész a folyosón, betekintést nyerhetsz az órákra, de nincs kedved megnézni a társoságot, mert ők mindannyian téged bámulnak, mint a bocik a réten.

Beültünk egy pici terembe kb 15en, és megijetünk, hogy máris óra lesz. De nem, csak ez az összlétszám a Licence Touristique-on. Mondom azigen, népszerű szak lehet ez. Azt nem tudom, hogy vajon a többin is ekkora tolongás van-e. Mindenesetre a tanárnő elhadarta az éves tanmenetet, aminek túlnyomó részét nem értettük, mert eleve gyorsabban beszél mint én hallok. Még szerencse, hogy mindenki kapott egy herzig kis kék dossziét a tanmenettel, meg egyéb tudnivalókkal, és az első 5 hétre szóló órarenddel. Alapvetően egy dolog bosszant benne de nagyon; a szombat 8-tól délig tartó marketing óra. Gondoltam, hogy szólni kéne, hogy rég kiment a divatból a szombati munkanap, de nem akartam udvariatlan lenni. Szóval elmondtak mindent, én meg majd kiszótárazom a dolgokat. Az kiderült, hogy a spanyol kilőve, mert nem lennénk ügyesek az üzleti spanyolban, így marad a német vagy a francia. Még az angollal is lehetnek gondok. Mindenesetre jövő hét hétfőn kezdünk, addig van kis idő. Aminek még örülök, hogy négy hónap lesz a gyakorlat, ráadásul bárhol lehet csinálni. Ezzel egy a baj, hogy a koli augusztus végéig ki van bérelve.

képek a szobámról

A kedves érdeklődőknek jelzem; nem feledkeztem meg a blogról, frissülni fog, csak egyenlőre -idő és kapacitás hiányában- elég lassan megy. Nagyjából lejegyzetelem a gondolataimat, illetve próbálom a fejemben is eltárolni őket (ez kevésbé megbízható eljárás), képek is születnek néha-néha, igyekszem feltölteni őket mihamarabb. Most elmaradtam kicsit, de ez betudható az iskolakezdésnek. Szóval aggodalomra semmi ok, lesz friss tartalom, csak várni kell picit.

Sept11. kedd

Ma 8:25-kor találkoztunk a suliban a nemzetközi kapcsolatok irodája előtt az instruktor lánnyal aki segített beiratkozni. Nagyon szervezetten ment az egész, egy külön épületben vannak az ügyintézéssel kapcsolatos dolgok az egyetemmel szemben, olyan volt mint egy állomásos vetélkedő, ahol pecséteket kell gyűjteni. Ha jól emlékszem, öt állomás volt, amiből négyet diákok csináltak, meg úgy általában véve diákok vitték az apparátust. Az elsőnél átnézték a hétfőn kitöltött lapokat, kérték az útlevelet meg az egészségbiztosítási kártyát (anyakönyvi kivonat egyenlőre pénzkidobásnak tűnik) és egy fényképet. A másodiknál beleirogattak a lapjainkba, a harmadiknál bevitték a gépbe az adatokat, a negyediknél (itt volt a három középkorú ügyintéző asszonyság) kinyomtatták a tényeket, az utolsónál pedig mosoly, fénykép, és már dobta is ki a diákigazolványt a gép. Teljesen profi, összehangolt munka, melynek végeredménye egy rendes plasztikkártya, színes fényképpel, ’kitudjamirejó’ mágnescsíkkal a hátoldalán. Volt egy ’bonus track’ is, a sportra való jelentkezés. A mi esetünkben ez a salsát jelentené, de nem úgy van az, hogy befizetjük a 40 eurót, és jók vagyunk egy évre. De nem ám! Kell orvosi alkalmassági a sportra való jelentkezéshez. Nincs kivétel. Azt megértem, hogy a külföldieknek is kell, de azt hogy a táncórára is, az vicces. Akkor biztos a jógához is kell, nehogy idegösszeroppanást, vagy porckorongsérvet kapjon az ifjú sportolni vágyó. Mert ha a falmászáshoz, vagy a rugby-hez kell – amikhez oda is van írva a katalógusban – az rendben lenne. De ezért el kell menni orvoshoz, kifizetni a drága nézését, amit majd pár nappal később visszautalnak elvileg. De ehhez kell az anyagi tőke is, hogy kölcsön tudjak adni a dokinak. Na mind1, legalább megnézzünk egy francia dokit is, ha eljutunk egyszer oda.

Utána vissza a bankba, ahova picit félve mentünk, mert másnapra ígértük, pont egy hete, és kb 80 eurót kéne befizetni. Nagyon kellemes érzés volt azonban. Egyrészt mert egyből megláttam a hiéna barátomat, aki nagyon segítőkész szimpatikus fiatalember, de ott volt az az ügyintéző hölgy is, akinél a szerződést kötöttük, aki pedig végtelenül kedves, és nagyon kedvel minket. Nagyon megörültünk, hogy mindenki a helyén van, profi szinten teszi a dolgát, (nem kell magyarázkodnunk, hogy miért jöttünk), tárt karokkal várnak minket, örülnek nekünk, nem kérdezik miért nem mentünk vissza másnap (mert mondjuk ma kaptuk meg a diákot, ami kell nekik), és még fizetni sem kell. (a lakás- meg a kártyabiztosítás) Egyenlőre. Megvan tehát a bankszámlám, jöhet rá a lóvé! Ami a legnagyobb poén, hogy a szép, ízléses és barátságos ügyféltérben sehol senki, se egy ügyfél, se egy másik alkalmazott, csak a mi két barátunk. Tényleg olyan mintha az egész hatalmas bank csak miattunk lenne, és csak minket várna. Szóval van még mit tanulnia az OTP-nek! És pont ebben a percben derült ki, hogy nem tettünk annyira rossz lóra az LCL bankkal, ugyanis a többiek egy másik bankhoz mentek, akik nem fizetik a lakásbiztosításukat. Nyilván miért tennék, de nekünk átvállalják ezt a terhet, úgyhogy jól áll a szénájuk nálam.

Délután pedig volt egy teljesen fölösleges utunk föl az IUT-re. Azt hittük, hogy ma kettőre megyünk eligazodni a tanmenetben, de kiderült hogy holnap lesz a ’randevú’. Az egy dolog, hogy a napokban nem vagyok száz százalékos, de hogy a dátumban sem… és hogy anikóra meg lazán hallgatok, mikor mondom neki, hogy jól tegye el a papírfecnit, mert én elhagyom, vagy elfelejetem. Hiába, Vannak Még Hiányosságaink!

A suliba vezető fölösleges kör előtt elmentünk bérletet venni a buszpályaudvarra. Kinéztük a diákbérletet, 27 euró valamennyi egy hónapra. Van hetijegy is tizenvalamennyiért, de még nem éri meg a pénzét a hónap ezen szakaszában. Mindenesetre kérek két diákot, és mondja a faszi -aki mellesleg az első kimért hangú, rideg ember akivel eddig volt dolgunk – hogy kell neki lakásigazolás, közüzemi számla, fénykép. Azt hittem be**arok. Mert anyakönyvi kivonat meg vércsoport nem kéne a bérlet igényléséhez? Még szerencse, hogy nem volt nálam semmi ilyesmi papír, (mert mondjuk egésznap cipeltem a 20kilósra hízott, gyűrűskönyvvé nőtt paksamétát) így csak az Anikó vett bérletet 33-ért. 6 euró a bérlet mellé a fényképes lakcímet igazoló fecni. Én vettem egy jegyet 1,5-ért, és addig biankózom vele amíg nem kell lekezelni az ellenőrök miatt, akik állítólag sokan vannak és civilruhás rendőrök. (a gazdaságosságot kockázatelemzéssel később tudom megadni.) Majd eljátszom a buta külföldit, hogy „Jaaa, ezt be kell oda dugni??”

Sept10. hétfő

Hétfőn szorgalmasak voltunk, délelőtt meg délután is voltunk francia órán, a kettő között meg a jelentkezési lapunkat töltöttük kifelé. Egyrészt nem bonyolult, másrészt nem hosszú. A délutáni óra fent volt a domb tetején az IUT-n. Épp, hogy odaértünk, illetve az én csapatom.

Történt ugyanis, hogy tíz perccel órakezdés előtt szálltunk le a buszról, az IUT megállójában, és onnan tájékozódási versenyt csináltunk az egyetemig. Baromira egyszerű, van két gimnázium, amik délről meg nyugatról határolják az egyetemet. A busz az egyik gimi előtt tesz le, onnan pedig nem lehet eltéveszteni a bejáratot, vagy be a gimnáziumba, vagy sehova. Én mondtam a többieknek, hogyha így van, akkor csak át lehet menni a középsuli auláján az egyetemre. Anikó meg Enikő a két tájékozódó mester pedig a lehető legrosszabb irányból akarta megkerülni az épületet. Én szóltam, hogy az nem lesz jó, inkább próbáljuk az épületen át. Nem akartak rám hallgatni, én meg nem akartam biztosan rossz irányba menni a másik gimi felé, így két csapatot alkottunk. Anikó meg Enikő ugye rendíthetetlen volt, Bori meg velem tartott, Laci gondolkodott egy darabig, hogy melyik csapatot válassza, én tudtam, hogy felénk húzott volna, de nem lett volna szerencsés magukra hagyni a két leányzót, akik egy játszótéren is eltévednének. Mi eljutottunk az udvaron át egy másik épületbe, amiről már tisztán láttuk az épületünket, csak éppen ajtót nem találtunk arra, az idő meg sürgetett. Megkérdeztünk hát két gimnazista srácot, hogy magyarázzák már el, hogy merre kell menni az egyetemre, és voltak olyan rendesek és elkísértek bennünket. Ki a gimiből, le a buszmegálló mellett, kis kertkapun be, kétoldalt kerítés, hosszú járda, sok lépcső le, jobbra reptér méretű sportpályák hangárral (gondolom a tornaterem), sok lépcső fel, üzemi kisiparos környezet, -ekkor már tudtam, hogy mindjárt ott leszünk- majd épületünk hátsó bejáratánál találtuk magunkat. Közben kísérőink elbúcsúztak, megköszöntük szíves segítségüket, és fölmentünk az órára. 5 percet késtünk (amúgy nem annyira gáz késni) és mikor leültünk kitikkadva a sok lépcsőzéstől, azon gondolkodtam, hogy milyen durva a legrövidebb út az egyetemtől a buszmegállóig. A többiek fél órát késtek, és kiderült, hogy stoppal jöttek. Mondom, azigen! Mi nyertünk Borival, nem is kicsit. A teremben elég nagy a hőség, ablakot nyitni kulcs hiányában nem lehet. Nagyon praktikus kulcsra zárni az ablakot a harmadikon. Viszont jó a hőszigetelés, mert szünetbe kimentem a tűzlépcső-erkély együttesre szétnézni, és majd levitte a fejem a hideg szél. A teremben meg megsültünk. Óra után a másik irányba indultunk, amerről az autók jönnek, (ugyanis a mi útvonalunk zárva volt késő este 6-kor) nagyobb táv, viszont nincs lépcső, és mindent összevetve barátságosabb a főbejáraton közlekedni mint a hátsón. Természetesen az már az eggyel előző buszmegállóhoz visz, aminek nem IUT a neve! Teljesen logikus megközelíthetetlen objektumokról elnevezni egy buszmegállót.

Hazaértünk, gyorsan kaja, majd irány a plage, találkozni a németekkel, meg koreaiakkal. Megnéztük a hullámverést sötétben, majd a hűvös szél elől behúzódtunk egy pubba. Annyira nem volt nagy szám. Egyrészt, mert alig volt helyünk, húsz perc alatt sikerült leülni, félpopival sámliszélre, másrészt meg nem annyira érdekelt, hogy a nádszál német csajok hogy bírják veretni a korsó söröket magukba befelé. Mindenesetre jókat röhögtünk, beszélgettünk németül is meg franciául is, a koreaiak pedig teljesen mindegy milyen nyelven próbálkoznak, nem bírnak nem képírott hangokat kiejteni, nem is hallani vékonyka hangjukat, túl magas frekvencián nyávognak. Nem hinném, hogy rendszer lesz a velük való pubba járásból –mint kiderült minden este ezt csinálják- de azért vannak köztük nagyon szimpatikus emberek is, akikkel egyéb alternatívák kidolgozásán vagyunk. Nagyon jóba lettünk egy lengyel sráccal, valamint van még egy brazil, és egy keleti származású német srác is. Velük jókat lehet beszélni, és ami fontos, hogy ők is inkább franciául próbálkoznak. A nevekre nem térnék ki, sem pedig a német és ázsiai hölgyikékre, akik azért jóval többen voltak, mint a fiúk. Nem tudom, hogy az erasmusos társoság nőies fele hol maradt el, mert őket a mi lányaink képviselték. Amúgy meg teljesen mindegy, mert vannak nagyon szép és kedves francia nők, akik nagyon sokat mosolyognak, ami nagyon-nagyon jó dolog! Alig várom már hogy elkezdődjön a tanítás! (legalábbis bizonyos szempontból)

hétvége, pihenés, alvás, naplemente, salsa

Sept8-9 szombat-vasárnap

A hétvége többnyire a pihenésről szólt, végre addig aludtunk, amíg jól esett. Ki kellett használni,mert van egy olyan érzésem, hogy nem lesz lehetőségünk szinte soha eleget aludni. De nem is baj. Szombat délután elbúcsúztunk Tomitól, megköszöntük, hogy kiköltöztetett minket Le Havre-ba, majd jó utat kívánva útjára engedtük. Szóval a délelőttök alvással teltek, a délutánok sétával a plage-on, az esték pedig szomszédolással, kártyázással, borozgatással.

Vasárnap délután vittem magammal a fényképezőt először a plage-ra, csináltam egy-két naplementés fotót is. Többek között fürödtem Borival az óceánban, és meglepő módon nem volt vészesen hideg. Az első pillanat az sokk volt, ahogy vízhez ért a lábunk, majd amikor beleugrottunk, de két perc múlva már nem fáztunk benne. Nagyon frissítő volt, meg is beszéltem Borival, hogy ha ilyen idő marad, akkor jövünk csobbanni még párszor. Egy hátránya van, hogy marha sós. (Az Adriához képest) Utána elsétáltunk a bokáig érő vízben a plage északi végéhez, ott fölmásztunk mezítláb a köveken a sétányra. Vicces volt ahogyan csetlünk-botlunk, és az, hogy kb tíz perc alatt tesszük meg a 25 méteres távolságot. Fönt a sétányon nagy meglepetés ér minket, ’civil’ embereket látunk táncolni. Azt hittük, hogy valami fesztivál, vagy buli van, de kiderült, hogy vasárnaponként ingyenes salsa oktatás van lemenőnap-fényben a plage-on. Tiszta Spanyolország vagy Mexikó. Nagyon komoly, bárki aki arra jár, és szeret táncolni, vagy meg szeretne tanulni, egyszerűen választ magának párt és már át is adhatja magát a feelingnek. Kedvet kaptunk hozzá nagyon, úgyhogy ha jó idő lesz, és itthon leszünk akkor bizti kimegyünk majd. Alapvetően imádok táncolni, mondjuk salsázni még csak alap szinten ha próbáltam, de szerintem kihagyhatatlan. Nem gondoltam volna, hogy itt északnyugat Franciaországban ennyire szeretnek az emberek salsázni. Úgy néz ki, hogy a suliban is ezt fogom felvenni tesinek. Ha összejön a jelentkezés.

Apropó tesi. Nem kötelező, de javítja az átlagot, ellenben nem rontja. Azt nem tudom, hogy mindenkinek így van-e, de nekünk biztosan. Amikor először jártunk az IUT-n, összefutottunk a tesi tanárral is, és kezembe nyomott egy legalább 50 oldalas színes katalógust, csak tájékoztatóul, hogy mit lehet a tornaóra keretein belül csinálni. Hirtelen nem tudnék olyan sportágat mondani, ami nincs benne. Talán a műrepülés, vagy műugrás. De azok úgyis mű dolgok. A létező összes labdajáték, csapatsportok alapnak tekinthetőek, a sportlövészet már jól hangzik, épp úgy mint a táncoktatás, de vállalkozó kedvűeknek (és vastag pénztárcájúaknak) van búvároktatás és vitorlázás, jogosítványszerzéssel egybekötve. Van négyféle boksz, hatféle ugrabugra csajoknak, és vagy nyolcféle verekedős móka. Ami még megmozgatta a fantáziámat, az a jóga, de az is viszonylag drága, fene tudja miért. Az árakat tekintve messze olcsóbbak még így is az iskolán kívüli tanfolyamoknál vagy edzéseknél , kb 30-80 euró között vannak egy évre. A drágább műfajoknál ez alkalmanként fizetendő összeg, (pl vitorlázás vagy búvárkodás) de 170 euróból kijön papírral együtt, ami megint nem (annyira) drága.

sportolási lehetőségek a plage-on

Sept8. péntek

Kb tizenegykor csörög a kegyetlen hangú kaputelefon, Anikó meg Tomi jött ébreszteni. Nem szoktam borozni, de rájöttem, hogy rendesen másnapos lesz tőle az ember. Egyébként nem kell sokat inni és kész. Az a két pohár majdnem minden nap úgy tudom egészséges, és azt itt Franciaországban nehéz elkerülni. Anikóék azért jöttek, mert menni kell a harmadikra a frissen szermányolt mosógépünkért. Mondtam nekik, hogy rendben, de két óra múlva jöjjenek vissza, egyrészt mert hajnalban feküdtem, másrészt mert nem voltam mosógépcipelős kedvemben. Aludtam még egy darabig, de aztán nem úsztam meg a dolgot, elcipeltük Tomival anikóhoz a motyógépet. Cserébe rendesen belakmároztam náluk. Utána egy két dolog lezavarása a laptopokon, különböző bittranszferek a három gép között. Aztán hirtelen sokan lettünk a szobában, mindenki betoppant, délutáni program egyeztetése céljából. Mi természetesen vásárolni mentünk, mert olyan sok a pénzünk. Anikó vett egy mikrót, én meg nem voltam benne biztos, hogy kell-e nekem, az esetleges kihasználatlanság miatt. Délben olyan jót kajáltam náluk, lehet, megtartom ezt a jó szokásom.

Sept7. csütörtök

Ma a second hand boltokat jártuk, bútorok ügyében, hogy otthonosabbá tegyük szobánkat. Találtunk nagyon vicces dolgokat nagyon különböző árakkal. Addig kéne megoldani amíg van autónk, utána elég nehéz lesz a hazavitel. Én például két fotelt szeretnék egy kis asztalkával, állólámpával. Mindenesetre nem jártunk sikerrel, bár erősen gondolkozom két hatalmas bőrfotelen 35 euróért darabjával. Talán 60-ért elhozhatnám, és egész jó állapotban vannak, baromi kényelmesek is. Csak azt nem tudom hogy befér-e az ajtón, vagy esetleg az ablakon. Nagyon érdekes boltjaik vannak a franciáknak, csupa hasznos dologgal. Minden más mint otthon.

Délután pedig fölszerelkeztünk rendesen alkohol tartalmú hozott és helyben vásárolt itallal, és lesétáltunk az óceánpartra. Immár öten, jött velünk Andris meg Laci is. Éjfélre vártuk a két lányt Borit meg Enikőt. A srácok kvif-esek, a csajok pszf-esek. Sikerült rendesen jól érezni magunkat a parton, nem is tudom, hogy mikor keveredtünk haza. Jól jött ki a lépés, mert mire elment mindenki aludni, én a lakásomban próbáltam tevékenykedni, leginkább rendetlenséget csináltam. Nemsokára megérkeztek a csajok, és szerintem ilyen jókedvű fogadtatást nem hittek volna éjjel kettőkor. Elkísértem a szobájukba őket, és még dumáltunk egy csomót, megpróbáltam megosztani velük az eddigi tapasztalataimat. Nem tudom mikor feküdtem le aludni, de azt igen, hogy föl nem kelek délelőtt, kialszom végre magam.

A francia közlekedési morál

Azt hozzátenném, hogy nagyon biztonságos a közlekedés, az infrastruktúra is ennek megfelelő színvonalú, de baromira nem tudnak közlekedni a franciák. Az hogy a körforgalomban a kintről jövőnek van elsőbbsége, köztudott. De hogy az autópályára érkezőnek legyen elsőbbsége a rajta lévőkkel szemben az azért vicces. Párizsban konkrétan kint van minden felhajtónál az egyenrangú kereszteződést jelző tábla, ami ugye jobbkezet von maga után. Nem ismerik a védett főút fogalmát, még négysávos úton is sokszor jobbkezesek a betorkolló utcák. Mondjuk lehet hogy így nem tudnak gyorsan hajtani, és nyilván kevesebb a baleset. Nehéz megszokni, hogy lehetetlen kereszteződésekben (értsd mellék utca, fő utca) jobbkezet kell adni. Pont olyan széles egy sáv mint egy autó (ha éppen föl van festve), és olyan közel mennek egymáshoz az autók, hogy a tükrök majdnem összeérnek, lámpánál ajtót kinyitni esélytelen. A parkolás koppanásig történik, nincs pazarlás a hellyel. Minden autó megvan húzva, nem vigyáznak egyáltalán, mennek amíg hajlik a vas. Olyan kicsik a parkolóhelyek, és kihasználnak minden talpalattnyi helyet, hogy koppról koppra állnak,és lazán nekinyitják a mellettük álló autónak az ajtót. Nem érdekli őket, itt az autó pusztán használati tárgy nem pedig státuszszimbólum.

Megvan azért a nagyon pozitív oldala is a francia közlekedésnek. Egyrészt az, hogy a gyalogosnak van mindenhol, minden esetben elsőbbsége, mint nálunk a zalaegerszegi intercitynek. Bárhonnan, bármilyen irányból lépsz le a járdáról, nem zebrán, vagy éppen piroson, az első autó megáll és átenged, utána pedig nem a sarkadon megy át. Nem dudálnak ha szabálytalanul mész át. Akkor sem dudálnak, ha valaki bénázik, vagy éppen nem észleli időben a zöldet, vagy szimplán nem tudja, hogy a jobbra villogó sárga nyíl azt jelenti, hogy jobbra mehet, és bután feltartja a sort. Nagyon türelmesek egymással szemben.

Sept 5. Szerda

Ma szintén 9-kor jött Cadiou értünk a kolihoz, és elvitt minket a suliba, ahova járni fogunk. Alapvetően az université itt van a kolitól 10 percre, de nekünk a dombtetőre kell majd járni, ami kocsival mondjuk negyed óra, de busszal állítólag 20-40 perc. Király. A bringa meg kizárva, mert a suli ugye dombtetőn van, és durva emelkedők vannak arrafelé. Ráadásul a legközelebbi főút nyíl egyenesen megy föl, csak éppen egy hosszú alagútban. Biztos hasznos a tüdőmnek a benne lévő tizenegynéhány fokos emelkedő. Lefele nyilván király lenne. A másik variáció meg szerpentin, ami fölfelé szintén baromi sokáig tartana, de legalább szép parkos részen visz az út. Amúgy azt mondják, hogy nagyon sokat esik az eső, úgyhogy marad az esernyő meg busz kombináció.

A fenti campus olyan mint gazdagrét közepén egy okmányiroda, legalábbis egyenlőre, diákok nélkül. Az első nem szimpatikus ember –akit ott elsőnek bemutatott nekünk Cadiou- az intézet igazgatója. (fogalmam sincs, hogy melyiké, de hát vannak hiányosságaim) Az arcára van írva az ürgének, hogy rohadtul nem érdeklik a külföldi diákok, de ez lehet, hogy csak az első benyomás, és remélem nem így lesz. Ellenben lőttek a lógásnak, ugyanis amikor mentünk a folyosón és mutogatták a termeket, meg a tanárokat, megállított két srácot, és számonkérte rajtuk, hogy miért nincsenek az órán. Az igazgató! Nagyon barátságos lesz… A puskázást nem ismerik a franciák, állítólag akit rajtakapnak, azt törvény szerint 5 évre eltilthatnak mindenféle vizsgától, még a jogsitól is! Jópofák! Milyen jó, hogy legalább jogosítvány terén nincsenek már hiányosságaim. A vizsgaterem úgy néz ki, hogy egyszemélyesek a padok, egymástól kellő, jó egy méteres távolságban vannak, és akkora az asztal, hogy egy A3-as lap ráfér, és talán mellé még a toll vagy ceruza. A radír meg a hegyező már felejtős, pad nincs amibe segédletet lehetne orvul csempészni. Nagyon fogom élvezni a vizsgákat! Nyolc emeletes az épület, egy lift van, amit csak az igazgató meg a mozgássérültek használhatnak. Még szerencse, hogy mi a mérsékelten szar hatodik emeleten leszünk. Egyenlőre még kihalt minden, asszem jövő héten kezdődik valamikor a tanítás.

Utána visszamentünk a belvárosi suliba és beültünk az első intenzív nyelvi kurzusra. Az óra színvonala nem volt nagy szám, megtanultunk bemutatkozni, gondoltam az már megy nekem, úgyhogy elkezdtem a környezetet tanulmányozni. Az első dolog ami szemet szúrt, hogy mérhetetlenül mocskosak az ablakok, alig látni ki rajtuk. Pedig érdemes kilátni, mert egy akkora betonplacc van ott, hogy 3 boeinggel is lehetne ajtónyitásnyi távolságban parkolni rajta, de úgy tűnik nem használják semmire, ellenben baromi jó minőségű a burkolat, és el van kerítve. Mögötte a pályaudvar, ahol azért jött egy-egy ezüstnyíl féle helyi érdekű vonat. Az óra alatt túlnyomórészt vagy valami légvédelmi sziréna szólt felváltva mentővinnyogással (itt a mentők olyan hangot adnak ki, mint a family frost) vagy hajókürt törte meg az amúgy rövid csendet. Amikor meguntam a gazdag panorámát, és a kikötői dokkok daruinak mozgását, elkezdtem körülnézni a teremben is, és rájöttem, hogy a kb. 24 erasmusos diákból legalább 16 ázsiai. Arra gondoltam, hogy nem sűrűn jövök erre az órára, és inkább élvezném még a szabadságot a csíkszeműek világhatalma előtt.

Óra után elmentünk a vizesekhez szerződést kötni, hogy a megnyitott vizünk hivatalosan is nyitva lehessen, (én nem rajongtam érte, ha már sikerült megnyitni a vizet tudtuk nélkül, gondoltam majd keresnek, ha pénz is kell nekik) és választ kaptam két nagyon fontos kérdésre; az, hogy miért fürdenek a franciák négy naponta, és hogy miért nem voltak az ablakok még soha lemosva az iskolában; mondjuk mert egy köbméter francia hálózati víz 3,80 eurót kóstál, laza egy rongy magyar pénznemben kifejezve. Azt hozzátenném, semmit sem érdemes átszámolni, mert országunk szerény gazdasági helyzetében kialakult ár- és bérszínvonal messze alulmarad az ittenieknek, és b…. drága minden. (de csak a forinthoz viszonyítva) Ha eurót euróhoz viszonyítunk akkor már van értelme a kevésbé drága kifejezésnek, a franciáknak ugyanis ez az egy szavuk van az olcsóság definiálására.

Elmentünk a mobilszolgáltatókhoz prospektusokért, mert nagyon kellene már egy francia mobilszám. Úgy 40-50 szolgáltató van a piacon, teljesen egyszerű közölük választani, franciául könnyű a díjszabásokat is áttekinteni. A telefonok viszont messze olcsóbbak mint nálunk, előfizuval a legtöbb középkategóriás készülék is 1 euró. Mindenestre nehéz eldönteni, hogy mi kell előbb, a tyúk vagy a tojás. Bezárult az ördögi kör. A mobilelőfizetéshez kell banszámlaszám, éppúgy mint az elműhöz, a bankszámlához kell a diákigazolvány, amihez meg a papíroknak kell meglenni, amikhez francia telefonszám kell. Talán majd egyszer. Addig nincs menza, nincs könyvtár, se internet, se bérlet, se semmi.

Délután a szokásos autózás és eltévedés a hipermarketekbe. Bevásárlunk egy-két dolgot amíg van autónk, ez így ésszerű. Ennek megfelelően pénzünk úgy apad, hogy el sem hisszük.

Egyenlőre bulizni a többiekkel nincs sok időnk, egyrészt mert hulla fáradtak vagyunk, másrészt mert be kell rendezkedni otthon amire szintén semmi időnk nem volt eddig. A mai este nekem erről szólt például, hogy kipakoljak a bőröndökből. Mondtam is tominak, hogy holnap alakítanunk kell valamit, és igyunk kicsit bátrabban annak örömére, hogy megérkeztünk, és minden jól alakult.

az itteni bürokrácia sem egy 'kinevetavégén'

Sept 4. Kedd

9-kor jött Cadiou, és bementünk a suliba csupa hasznos dolgot intézni, amire utólag jöttem rá, hogy semmi értelme. Ugyanazzal az irodával kezdünk, és adnak megint 20-25 dkg nyomtatványt, hogy ne unatkozzunk. Azt, hogy mit mikor hova kell leadni, nem igazán tudjuk. Utána, -mivel megígértük a két banki hiénaúrnak hogy bemegyünk aláírni- elmentünk az LCL nevezetű bankba, hogy terveink szerint aláírjuk a tegnap kitöltött papírok alapján írt szerződést, és már kész is vagyunk. Másfél órát szerződést kötni idegen nyelven egyszerű gyakorlat. Háromszor próbáltuk tisztázni, hogy mire is biztosítjuk a bankkártyánkat 27 euróért másfél évre, mire gondoltam megkérdezem, hogy van-e pin kód. Naná, hogy nincs! Gondoltam, akkor nem csináltunk hülyeséget, főleg, hogy kártyalopás esetén kifizetik a leemelt összeget. Aztán azt is sikerült kideríteni, hogy ha ellopják az útlevelünket vagy a szobakulcsunkat, azt is kifizetik. (Utóbbi pótlása 160 barátságos euró) A banki ügyintézés annyira leszívta az agyamat, hogy nem is akartam már semmit, csak megvenni az aznapi borunkat és kiülni a plage-ra naplementét nézni. Így is tettünk, és én ehhez mertem venni egy doboz cigit 5 euróért. Még jó, hogy leszokom! Az LM 7 euró! 1900 Ft. Nem baj, valószínű, hogy ez volt az utolsó doboz cigi amit vettem, valóban nincs értelme dohányozni, itt egészségesen kell élni!

Érkezés Le Havre-ba

Sept 3. Hétfő

Érkezés Le Havre-ba, találkozás Monsieur Cadiou-val. Kijött elénk a pályaudvarra, hogy megmutassa onnan az utat a kolihoz. Szerencse, hogy pár perc gyalog, ugyanis ő sétált, mi meg kísértük autóval. Koli megvan, nem a legszerencsésebb környék, de legalább belváros. Természetesen el kell menni az irodába a kulcsért. Ahhoz képest, hogy ez volt a nagy pillanat, h jelentkezésem híján nem tudtam, hogy lesz-e szobám vagy sem nem is izgultam. Összesen két és fél órát lehettünk ott, ebből fél várakozás, egy óra papírozás, és még egy óra banki ügyintézés. Előbbi viszonylag simán ment, nem is kérdezték, hogy jelentkeztem-e, adták a kulcsot, és mellé 25 papírt, formanyomtatványt, és ehhez hasonlókat, valamint a 4 oldalas szerződést. Nem szeretném megmondani, hogy a papírok hány százalékáról tudtam, hogy mire való és mihez kell. Megrövidítettek 650 euróval, első havi lakbér, és a kaució másik fele. Anikó 8-10 papírral készült, hogy ne kelljen a kaució felét kifizetni, nekem mondanom sem kell, hogy ilyen papírjaim nem voltak. (Persze, anyuci apuci keresetigazolása, közüzemi számlák, bankszámla kivonat, adóbevallás, cipőméret és vércsoport) Nem baj, végül is jól fog jönni az a 170 ezer forint hazafelé. A poén ez után jött, -miután megvan a kulcs, meg a csomó papír- az előtérben ott ült két banki hiéna, hogy lehet számlát nyitni. Sok választásunk nem volt, ítélj meg idegen nyelven egy nemzeti bankot, hogy jó vagy nem. Megkérdeztük, döntöttünk. Gondoltuk ha már ott vannak akkor egyszerűbb rögtön számlát nyitni egy neves banknál. Jó kedvezményeik vannak, fizetik a lakásbiztosítást, ingyenes kpfelvét, miegymás, diákoknak. Egy óra alatt meg is voltunk vele. Ezután gondoltuk nem lenne hátrány, ha hazamehetnénk mondjuk fürdeni egyet, meg pihenni sem ártana.
Mindenki mondta, hogy az azonos országból érkezőket egy helyre teszik. Ehhez képest az Anikó másik épületben van, és nem is tudunk bemenni a csipogónnkal egymáshoz, csak ha felcsöngetünk és beengedünk. A csöngő nem kispályás, légvédelmi sziréna hangerejével nyekereg, szóval már örülsz, ha látogatód van. A következő sokk a szoba felszereltsége; 7 azaz hét mozdítható objektumból áll, ebből 3 db szék, 2 db asztal, 1 ágy és 1 polc. Nem nehéz összeadni, de otthonosan berendezni annál inkább. Gyorsan át lehet rendezni a szobát, az biztos. Egyébként teljesen korrekt, nagy szoba, konyhapult két főzőlappal, hűtővel, mosogatóval, és egy elég tágas fürdőszoba. Hozzáteszem; földszint, utcára néző. Nem para, szeretem ha nem kell lépcsőzni, pakolásnál meg jól jött, hogy csak betettem az ablakon a cuccaimat. Szerencsére van reteszelhető spaletta, éjjel nem éppen vagyok kíváncsi az utcai élet hangjainak gazdáira, nappal viszont annál inkább. Nappal nem látnak be kintről, este meg bezárom a spalettát. Arra a kérdésemre, hogy volt-e betörés azt mondta a dirinő, hogy amióta ő itt dolgozik, azóta nem. Arra a kérdésre, hogy mióta dolgozik az volt a válasz, hogy egy éve. Nem tudom, hogy megnyugodtam-e, vagy esetleg belenyugodtam-e, mindenesetre 4000 euróra vagyunk biztosítva.
Rögtön mentünk a boltba, ugyanis a wcdeszka nem képezi az alapfelszerelés széles körét, tehát megvolt az első fontos dolog az életemben, amit meg kellett vennem. Akkor már megjött a kedvem a dologhoz, és vettem mellé 48 db-os king size toalettpapírt is. Jó dolog ez a háztartás-vezetés! Végső soron megszerettem a szobámat, nekem külön extraként lila a fürdő, lila lámpabúrával, és a szobában is van lámpaernyő (ez mázli, mert extra). Anikónál a nagy baj ott kezdődött, hogy a folyosón olyan gyomorforgató szag volt, mintha egy döglött ökröt sütöttek volna, a szobájában meg nem kicsit masszív csatornaszag volt. (Mondjuk én azt nem csatornaszagnak nevezném) Azonban neki is, meg nekem is benne volt a wckefe a kagylóban. Anikó lecserélte, én nem. Érdekes dolgaik vannak a franciáknak.

La ville de l'amour

Sept2. Vasárnap

A mai nap pont ugyanarról szólt mint a tegnapi, városnézésből. Reggel találkoztunk Ádámmal, elmentünk együtt reggelizni egy gyönyörű parkba, sétálgattunk, beszélgettünk. Mi elmentünk az Eiffel toronyhoz, hogy Tomiék föntről is körbenézzenek, addig Ádám hazavitte a laptopjait, amit mi hoztunk ki neki. Én nem mentem föl velük,mert már voltam, meg valószínűleg lesz még alkalmam rá, inkább leheveredtem a lábához a fűbe, és onnan bámultam fekve ezt a csodálatos építményt, majd elaludtam. Egy óra múlva arra ébredtem, hogy menni kéne az Ádámmal találkozni a Notre Dame-hoz. Ekkor már késésben voltam, Anikóék még javában a toronyban voltak. Sikerült rossz irányba felszállnom az RER-re, ami olyan mint nálunk a hév, távolabb vannak a megállók mint a metróban, és baloldali a közlekedésük. Nem volt nehéz elcseszni az irányt, de gyorsan kellett döntenem. Vicces hogy van olyan szerelvény ami emeletes, viszont fele olyan hosszú, mint a rendes. Ha nem a peron elején állsz (amit nem tudsz addig amíg balról várod a vonatot, de jobbról érkezik) akkor pont egy vonathossznyit kell leszaladni az utolsó ajtóig. Na mindegy, még jó hogy a jegy addig érvényes amíg ki nem jössz a metró területéről, magyarán annyiszor lehet átszállni amennyiszer akarsz. Mondjuk bérlettel ez nem olyan fontos.

Csak odaértem a Notre Dame-hoz, onnan meg lesétáltunk a jardin de luxembourg-ba, ami szintén egy hatalmas, gyönyörű park. Odajöttek Anikóék is, ücsörögtünk, és kibeszéltük a franciákat. Lassan beesteledett, elbúcsúztunk Ádámtól, és fölmentünk a Sacre Coeur-höz. (Ádámmal megbeszéltem, hogy amint lesz francia számunk beszélünk, és biztosítottam afelől, hogy megyek Párizsba.) Fönt gyönyörű látványban volt részünk, ott is elfogyasztottunk egy vöröset, majd jókedvűen lesétáltunk a hangulatos kis utcákon. Fotó Tomival a Pigale előtt, Moulin Rouge, aztán irány haza. Éjfél után jártunk már, és meglehetősen kimerültek vagyunk. Azthiszem ez rajtam látszott a legkevésbé, de elaltatni azért nemkellett. Holnap nagy nap lesz, utunk második része, irány Le Havre!

Bienvenue á Paris

Sept 1. Szombat

Tizenegy óra tájban értünk Párizsba, de navigáció és térkép híján esélytelennek bizonyult a szálloda megtalálása. A GPS-ünk nagyon aranyos volt addig amíg autópályán mentünk, egyrészt urasan magázott, másrészt illedelmesen figyelmeztetett ha gyorsan mentünk (ami azért nem volt egyszerű művelet a tankhajóval) az más kérdés, hogy Őt Ki Kérdezte a gyorshajtással kapcsolatban! Mindenesetre az autópályánál alsóbb rendű utat nem ismert, ugyhogy csak vagánykodni tudtunk vele. Vettünk is gyorsan térképet egy kúton, és 20 perc alatt meg is találtuk rajta, hogy hol vagyunk. Nagyon mókás volt, a francia kiejtésünk tökéletes, az utcaneveket is simán kiolvassuk. Nem keveset röhögtünk, és a Tomi meglehetősen fogékony a franciára.

Úgy egy órán belül megtaláltuk a szállodát, ami a défense negyed mögött volt. Kellemes részen, a 3as zóna határán, közel a vasútállomáshoz. Megkaptuk a belépőkártyát, de az istennek sem nyílt ki a mélygarázs ajtaja, pedig minden irányból, mindkét oldalával, gyorsan, lassan próbáltam a kártyát áthúzni a dokkolón, már szanaszét kopott a mágnescsík rajta, mi meg visitoztunk a röhögéstől. Főleg mikor kiderült, hogy nem a szomszéd irodaház parkolójába kéne beállni. De sikerült végül megtalálni a helyes útirányt. Elfoglaltuk a szobánkat, egyből fürdés. A 20 órás út után nem esett rosszul, de mivel nem akartuk fölösleges pihenéssel az időnket pazarolni, rögtön a nyakunkba vettük a várost. 7 euró a 3 zónás bérlet aznap üzemzárásig, ami megfelelőnek mondható az 1,50-es jegyárat figyelembe véve. Egész délután jártuk a várost, nézelődtünk, és tanulmányoztuk a franciák természetét. Természetesen megnéztünk nagyon sok látványosságot, jó túristák módjára. Más volt azonban úgy járni-kelni a párizsi utcákon és figyelni az embereket, hogy innen haza Le Havre-ba megyünk. Én személy szerint nagyon megszerettem Párizst. Este megittunk egy üveg bort a jardin de tulleries-ben , aztán Anikóék hazamentek, én meg maradtam még egy kicsit fotózni, meg csavarogni az éjszakai Párizsban.

ELindulás BEpakolás MEGtankolás KIgördülés

Aug 31. Péntek

Háromnegyed tízkor ébreszt a Tomi, hogy negyven perc múlva nálam vannak. Félálomban csak annyit bírtam kérdezni, hogy van-e hely a kocsiban a cuccaimnak. Válasz; ááá, semmi! Gyorsan felkeltem, mert voltak még hiányosságaim a bepakolással kapcsolatban, mikor megérkeztek, lezártam a hatodik táskát is. Teljesen készen voltak, hogy nem fogunk beférni. Mondtam, hogy olyan nincs, s végül befért minden.

Fél kettőkor hagytuk el Budapestet, hatalmas őrjöngés, nincs visszaút, eljött a nagy nap. Belevágunk egy hatalmas kalandba, nem két hétre megyünk, nem is két hónapra, hanem egy évre. Elköltözünk. Fura érzés volt gurulni kifele az országból egy olyan autóval, ami mondjuk rogyásig volt pakolva, de benne van az életed. Legalább kétszer állt be az M1-es, csak hogy érezzük, nem olyan egyszerű Magyarországról meglépni. Ahogy átléptük a határt rendesen haladtunk. Tulajdonképpen Párizsig meg sem álltunk, csak tankolni. Én vezettem, egész délután, egész éjjel, majd reggel 200 kilóméterre Párizstól adtam át a volánt Tominak. Olyan 1200 km-t vittem a vasat. A francia határig mentünk pályán, utána országúton, mert nagyon drága az autópálya a franciáknál, és az autóút olyan mint nálunk mondjuk a 8-as négysávos része. Lehetne ugyanolyan gyorsan hajtani rajta mint a pályán, csak éppen a franciák –hasonlóan a környező országok állampolgáraival- betartják a közlekedési szabályokat. Erre kiváló példa, hogy megelőztem egy kamiont úgy, hogy záróvonalon kezdtem az előzést, majd egy balra kanyarodó sávban tértem vissza elé, és rámdudált, hogy ne paréjkodjak. Megnyugtatásul: ez olyan útszakaszon volt kora reggel, ahol 4-6 km-es egyenesek voltak, és alig jöttek autók. Tehát semmi merészség és kockázat nem volt a műveletben. Egyszerűen ami nálunk lazán megszokott, itt nagyon nem az, és rendre is utasítják a szabálytalankodót a többiek. A francia közlekedési morálról később írok részletesen is.