Aug 31. Péntek
Háromnegyed tízkor ébreszt a Tomi, hogy negyven perc múlva nálam vannak. Félálomban csak annyit bírtam kérdezni, hogy van-e hely a kocsiban a cuccaimnak. Válasz; ááá, semmi! Gyorsan felkeltem, mert voltak még hiányosságaim a bepakolással kapcsolatban, mikor megérkeztek, lezártam a hatodik táskát is. Teljesen készen voltak, hogy nem fogunk beférni. Mondtam, hogy olyan nincs, s végül befért minden.
Fél kettőkor hagytuk el Budapestet, hatalmas őrjöngés, nincs visszaút, eljött a nagy nap. Belevágunk egy hatalmas kalandba, nem két hétre megyünk, nem is két hónapra, hanem egy évre. Elköltözünk. Fura érzés volt gurulni kifele az országból egy olyan autóval, ami mondjuk rogyásig volt pakolva, de benne van az életed. Legalább kétszer állt be az M1-es, csak hogy érezzük, nem olyan egyszerű Magyarországról meglépni. Ahogy átléptük a határt rendesen haladtunk. Tulajdonképpen Párizsig meg sem álltunk, csak tankolni. Én vezettem, egész délután, egész éjjel, majd reggel 200 kilóméterre Párizstól adtam át a volánt Tominak. Olyan 1200 km-t vittem a vasat. A francia határig mentünk pályán, utána országúton, mert nagyon drága az autópálya a franciáknál, és az autóút olyan mint nálunk mondjuk a 8-as négysávos része. Lehetne ugyanolyan gyorsan hajtani rajta mint a pályán, csak éppen a franciák –hasonlóan a környező országok állampolgáraival- betartják a közlekedési szabályokat. Erre kiváló példa, hogy megelőztem egy kamiont úgy, hogy záróvonalon kezdtem az előzést, majd egy balra kanyarodó sávban tértem vissza elé, és rámdudált, hogy ne paréjkodjak. Megnyugtatásul: ez olyan útszakaszon volt kora reggel, ahol 4-6 km-es egyenesek voltak, és alig jöttek autók. Tehát semmi merészség és kockázat nem volt a műveletben. Egyszerűen ami nálunk lazán megszokott, itt nagyon nem az, és rendre is utasítják a szabálytalankodót a többiek. A francia közlekedési morálról később írok részletesen is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése