A szünet utáni hét túlnyomó többségében nem pont az iskoláról szólt. Igaz hétfőn írtunk egy zh-t, de más komoly nem történt az iskolában. Kedden meg szerdán meglátogattam két repteret is; kedd reggel a Zsoltit (Enikő élete párja) vittem ki Bouvais-ba, szerda hajnalban pedig Tomit (Anikó élete párja) a Charles de Gaulle-ra.
Kedden az volt a necces, hogy lerobbant az autó, és vagy egy órán keresztül szereltük a verdát. Ment az okoskodás; a karburáátóór a karburáátóór lesz aaz; nee nee nee, bekopte a gyertyát! (Bödöcs Tibortól). Szétszedtük-összeraktuk nem egyszer nem kétszer a szívóoldalt, mert nem jutott nafta az égéstérbe. Szerncse, hogy Zsolti faterja suzuki szervizes, és még telefonon keresztül is az autó veséjébe látott. Mi meg csavaroztunk, pattintottunk, feszegettünk, ütögettünk ahogy az öreg diktálta. Félelmetes, hogy annyira a lelki szemei előtt van hajnalban a verda minden egyes porcikája, mint egy embernek folyosó végén balra wc ajtó. Na de mindegy, egy másfél óra múlva bezizzent a kocsi, az inditásgátló kontakthibája szivatott meg minket. Utána stift gáz a reptérig egyre alacsonyabb rendű országutakon. Para nem volt, de az biztos, hogy egy-két francia életében nem látott még ilyen rohanást. Pedig tényleg nem volt dúrva, és ne egy aszfaltszaggató predátorra gondoljatok. Versenyfutás volt az idővel, de odaértünk, 2percet késtünk, viszont ketten álltak még a check-in sorban. Nyilván, ha az a két ember is sorra került volna, akkor bezár a bazár, és nem várnak meg minket. (erről biztosítottak is minket a pesti irodából telefonon, ugyanis amíg én vezettem, Áron meg Zsolt telefonon próbált gépet eltéríteni) Zsolti becsekkol, addig én leparkol, utána cigi elszív a rohanásra, aztán beküldjük, h menjen, mert be kéne szállni. Két perc múlva jön kétségbeesetten h lezárták a belépő folyosót, oda megyünk, megkérdezünk egy biztonsági fazont, az meg mondja, h bujjon át a kordon alatt. Nem tudom, h viccből mondta-e, de nyilván, ha valaki csak ugy besétál a reptér nemzetközi területére akkor lehet h nem várják karba tett kézzel, természetes mosollyal. Egyértelműen kitessékelik szerencsétlent, aztán kérdezzük ott az okosakat, h mégis mi van, elvileg mindjárt indul a gépe, és miért nem engedik beszállni, ha már becsekkolt. Aztmondta az okos, hogy a gép késésben van, és nem lehet felszállni. Elkezdünk vele veszekedni, h olyan nincs,mert most csekkolt be a srác,már miért ne szállhatna be. Kicsit meghül a vér Zsoltiban, lehet, h azon az egy szál cigin múlt az egész? (...) A gép késésben volt. Még Ferihegyről sem szállt föl, 1 óra múlva tudnak csak valamit mondani, ha már elindult Pestről. Huhh... gondoltuk, meredek lett volna ezek után lekésni a járatot. Így viszont van idő még egy kávéra. (Zsoltinak többre is). Az azért jellemző, hogy ha lekéste volna a becsekkolást, akkor ugrik az út, még akkor is, ha három órás késéssel száll fel a gép. Okosak ezek mind, jobb ha tudjuk. Én közben összefutottam a kávézóban Pannival és Gáborral, Panni pont ugyanazzal a géppel repült haza, úgyhogy még velük is tudtam beszélgetni kicsit. Mi Áronnal folytattuk utunkat, és ha már a környéken jártunk és éves bérletünk van, elugrottunk Disneylandbe. Egész délután hullámvasutaztunk, úgyhogy meglehetősen fáradtan érkeztünk haza.
Nekem négy óra alvás jutott, ugyanis 5-kor indult a második menet a Charles de Gaulle-ra Anikóval meg Tomival. Ez a sztori nem lesz hosszú ígérem, simán ment minden, közepes dugó a külső elkerülőn, de kényelmesen odaértünk. Tomi becsekkolt, aztán elvánszorogtunk (Tomi meg én is sántítottunk, ő a térde, én meg a bokám hasonló keretek között szerzett sérülése miatt) a belépőfolyosóhoz, könnyes búcsú (természetesen Anikó és Tomi között). Anikóval megnéztük még az ablakból hogy száll le Tomi gépe, majd parkol be (természetesen ez visszafele jutott el a tudatunkig, miszerint láttunk leszállni egy sky gépet, ami az ő termináljához farolt be, így gondoltuk, h az lesz az. Nem sz@roznak, Tominak már bent kellett lennie,mert 20 perc múlva indul a gépe, aztán mi meg utána láttuk leszállni a gépmadarat.) aztán a -1 szinten, az érkező terminál szintjén reggeli szendvics két dupla espressoval, pont fele annyiért, mint a földszinten, az induló terminálon. Utána irány Le Havre. Sajnos a GPS a hazautat a belső körgyűrün vitte, úgyhogy mire észbekaptam, már javában benne álltunk a finom, összefüggő reggeli párizsi dugóban. Mind1. Átvergődtünk Párizson, 2 óra kényelmes autókázás után (tök jót dumcsiztunk Anikóval), már az ágyamban voltam, majd megint 2 óra múlva meg az iskolapadban. Este nem is hepajkodtam elhihetitek!
Kedden az volt a necces, hogy lerobbant az autó, és vagy egy órán keresztül szereltük a verdát. Ment az okoskodás; a karburáátóór a karburáátóór lesz aaz; nee nee nee, bekopte a gyertyát! (Bödöcs Tibortól). Szétszedtük-összeraktuk nem egyszer nem kétszer a szívóoldalt, mert nem jutott nafta az égéstérbe. Szerncse, hogy Zsolti faterja suzuki szervizes, és még telefonon keresztül is az autó veséjébe látott. Mi meg csavaroztunk, pattintottunk, feszegettünk, ütögettünk ahogy az öreg diktálta. Félelmetes, hogy annyira a lelki szemei előtt van hajnalban a verda minden egyes porcikája, mint egy embernek folyosó végén balra wc ajtó. Na de mindegy, egy másfél óra múlva bezizzent a kocsi, az inditásgátló kontakthibája szivatott meg minket. Utána stift gáz a reptérig egyre alacsonyabb rendű országutakon. Para nem volt, de az biztos, hogy egy-két francia életében nem látott még ilyen rohanást. Pedig tényleg nem volt dúrva, és ne egy aszfaltszaggató predátorra gondoljatok. Versenyfutás volt az idővel, de odaértünk, 2percet késtünk, viszont ketten álltak még a check-in sorban. Nyilván, ha az a két ember is sorra került volna, akkor bezár a bazár, és nem várnak meg minket. (erről biztosítottak is minket a pesti irodából telefonon, ugyanis amíg én vezettem, Áron meg Zsolt telefonon próbált gépet eltéríteni) Zsolti becsekkol, addig én leparkol, utána cigi elszív a rohanásra, aztán beküldjük, h menjen, mert be kéne szállni. Két perc múlva jön kétségbeesetten h lezárták a belépő folyosót, oda megyünk, megkérdezünk egy biztonsági fazont, az meg mondja, h bujjon át a kordon alatt. Nem tudom, h viccből mondta-e, de nyilván, ha valaki csak ugy besétál a reptér nemzetközi területére akkor lehet h nem várják karba tett kézzel, természetes mosollyal. Egyértelműen kitessékelik szerencsétlent, aztán kérdezzük ott az okosakat, h mégis mi van, elvileg mindjárt indul a gépe, és miért nem engedik beszállni, ha már becsekkolt. Aztmondta az okos, hogy a gép késésben van, és nem lehet felszállni. Elkezdünk vele veszekedni, h olyan nincs,mert most csekkolt be a srác,már miért ne szállhatna be. Kicsit meghül a vér Zsoltiban, lehet, h azon az egy szál cigin múlt az egész? (...) A gép késésben volt. Még Ferihegyről sem szállt föl, 1 óra múlva tudnak csak valamit mondani, ha már elindult Pestről. Huhh... gondoltuk, meredek lett volna ezek után lekésni a járatot. Így viszont van idő még egy kávéra. (Zsoltinak többre is). Az azért jellemző, hogy ha lekéste volna a becsekkolást, akkor ugrik az út, még akkor is, ha három órás késéssel száll fel a gép. Okosak ezek mind, jobb ha tudjuk. Én közben összefutottam a kávézóban Pannival és Gáborral, Panni pont ugyanazzal a géppel repült haza, úgyhogy még velük is tudtam beszélgetni kicsit. Mi Áronnal folytattuk utunkat, és ha már a környéken jártunk és éves bérletünk van, elugrottunk Disneylandbe. Egész délután hullámvasutaztunk, úgyhogy meglehetősen fáradtan érkeztünk haza.
Nekem négy óra alvás jutott, ugyanis 5-kor indult a második menet a Charles de Gaulle-ra Anikóval meg Tomival. Ez a sztori nem lesz hosszú ígérem, simán ment minden, közepes dugó a külső elkerülőn, de kényelmesen odaértünk. Tomi becsekkolt, aztán elvánszorogtunk (Tomi meg én is sántítottunk, ő a térde, én meg a bokám hasonló keretek között szerzett sérülése miatt) a belépőfolyosóhoz, könnyes búcsú (természetesen Anikó és Tomi között). Anikóval megnéztük még az ablakból hogy száll le Tomi gépe, majd parkol be (természetesen ez visszafele jutott el a tudatunkig, miszerint láttunk leszállni egy sky gépet, ami az ő termináljához farolt be, így gondoltuk, h az lesz az. Nem sz@roznak, Tominak már bent kellett lennie,mert 20 perc múlva indul a gépe, aztán mi meg utána láttuk leszállni a gépmadarat.) aztán a -1 szinten, az érkező terminál szintjén reggeli szendvics két dupla espressoval, pont fele annyiért, mint a földszinten, az induló terminálon. Utána irány Le Havre. Sajnos a GPS a hazautat a belső körgyűrün vitte, úgyhogy mire észbekaptam, már javában benne álltunk a finom, összefüggő reggeli párizsi dugóban. Mind1. Átvergődtünk Párizson, 2 óra kényelmes autókázás után (tök jót dumcsiztunk Anikóval), már az ágyamban voltam, majd megint 2 óra múlva meg az iskolapadban. Este nem is hepajkodtam elhihetitek!
