Projet Francais

Sept 5. Szerda

Ma szintén 9-kor jött Cadiou értünk a kolihoz, és elvitt minket a suliba, ahova járni fogunk. Alapvetően az université itt van a kolitól 10 percre, de nekünk a dombtetőre kell majd járni, ami kocsival mondjuk negyed óra, de busszal állítólag 20-40 perc. Király. A bringa meg kizárva, mert a suli ugye dombtetőn van, és durva emelkedők vannak arrafelé. Ráadásul a legközelebbi főút nyíl egyenesen megy föl, csak éppen egy hosszú alagútban. Biztos hasznos a tüdőmnek a benne lévő tizenegynéhány fokos emelkedő. Lefele nyilván király lenne. A másik variáció meg szerpentin, ami fölfelé szintén baromi sokáig tartana, de legalább szép parkos részen visz az út. Amúgy azt mondják, hogy nagyon sokat esik az eső, úgyhogy marad az esernyő meg busz kombináció.

A fenti campus olyan mint gazdagrét közepén egy okmányiroda, legalábbis egyenlőre, diákok nélkül. Az első nem szimpatikus ember –akit ott elsőnek bemutatott nekünk Cadiou- az intézet igazgatója. (fogalmam sincs, hogy melyiké, de hát vannak hiányosságaim) Az arcára van írva az ürgének, hogy rohadtul nem érdeklik a külföldi diákok, de ez lehet, hogy csak az első benyomás, és remélem nem így lesz. Ellenben lőttek a lógásnak, ugyanis amikor mentünk a folyosón és mutogatták a termeket, meg a tanárokat, megállított két srácot, és számonkérte rajtuk, hogy miért nincsenek az órán. Az igazgató! Nagyon barátságos lesz… A puskázást nem ismerik a franciák, állítólag akit rajtakapnak, azt törvény szerint 5 évre eltilthatnak mindenféle vizsgától, még a jogsitól is! Jópofák! Milyen jó, hogy legalább jogosítvány terén nincsenek már hiányosságaim. A vizsgaterem úgy néz ki, hogy egyszemélyesek a padok, egymástól kellő, jó egy méteres távolságban vannak, és akkora az asztal, hogy egy A3-as lap ráfér, és talán mellé még a toll vagy ceruza. A radír meg a hegyező már felejtős, pad nincs amibe segédletet lehetne orvul csempészni. Nagyon fogom élvezni a vizsgákat! Nyolc emeletes az épület, egy lift van, amit csak az igazgató meg a mozgássérültek használhatnak. Még szerencse, hogy mi a mérsékelten szar hatodik emeleten leszünk. Egyenlőre még kihalt minden, asszem jövő héten kezdődik valamikor a tanítás.

Utána visszamentünk a belvárosi suliba és beültünk az első intenzív nyelvi kurzusra. Az óra színvonala nem volt nagy szám, megtanultunk bemutatkozni, gondoltam az már megy nekem, úgyhogy elkezdtem a környezetet tanulmányozni. Az első dolog ami szemet szúrt, hogy mérhetetlenül mocskosak az ablakok, alig látni ki rajtuk. Pedig érdemes kilátni, mert egy akkora betonplacc van ott, hogy 3 boeinggel is lehetne ajtónyitásnyi távolságban parkolni rajta, de úgy tűnik nem használják semmire, ellenben baromi jó minőségű a burkolat, és el van kerítve. Mögötte a pályaudvar, ahol azért jött egy-egy ezüstnyíl féle helyi érdekű vonat. Az óra alatt túlnyomórészt vagy valami légvédelmi sziréna szólt felváltva mentővinnyogással (itt a mentők olyan hangot adnak ki, mint a family frost) vagy hajókürt törte meg az amúgy rövid csendet. Amikor meguntam a gazdag panorámát, és a kikötői dokkok daruinak mozgását, elkezdtem körülnézni a teremben is, és rájöttem, hogy a kb. 24 erasmusos diákból legalább 16 ázsiai. Arra gondoltam, hogy nem sűrűn jövök erre az órára, és inkább élvezném még a szabadságot a csíkszeműek világhatalma előtt.

Óra után elmentünk a vizesekhez szerződést kötni, hogy a megnyitott vizünk hivatalosan is nyitva lehessen, (én nem rajongtam érte, ha már sikerült megnyitni a vizet tudtuk nélkül, gondoltam majd keresnek, ha pénz is kell nekik) és választ kaptam két nagyon fontos kérdésre; az, hogy miért fürdenek a franciák négy naponta, és hogy miért nem voltak az ablakok még soha lemosva az iskolában; mondjuk mert egy köbméter francia hálózati víz 3,80 eurót kóstál, laza egy rongy magyar pénznemben kifejezve. Azt hozzátenném, semmit sem érdemes átszámolni, mert országunk szerény gazdasági helyzetében kialakult ár- és bérszínvonal messze alulmarad az ittenieknek, és b…. drága minden. (de csak a forinthoz viszonyítva) Ha eurót euróhoz viszonyítunk akkor már van értelme a kevésbé drága kifejezésnek, a franciáknak ugyanis ez az egy szavuk van az olcsóság definiálására.

Elmentünk a mobilszolgáltatókhoz prospektusokért, mert nagyon kellene már egy francia mobilszám. Úgy 40-50 szolgáltató van a piacon, teljesen egyszerű közölük választani, franciául könnyű a díjszabásokat is áttekinteni. A telefonok viszont messze olcsóbbak mint nálunk, előfizuval a legtöbb középkategóriás készülék is 1 euró. Mindenestre nehéz eldönteni, hogy mi kell előbb, a tyúk vagy a tojás. Bezárult az ördögi kör. A mobilelőfizetéshez kell banszámlaszám, éppúgy mint az elműhöz, a bankszámlához kell a diákigazolvány, amihez meg a papíroknak kell meglenni, amikhez francia telefonszám kell. Talán majd egyszer. Addig nincs menza, nincs könyvtár, se internet, se bérlet, se semmi.

Délután a szokásos autózás és eltévedés a hipermarketekbe. Bevásárlunk egy-két dolgot amíg van autónk, ez így ésszerű. Ennek megfelelően pénzünk úgy apad, hogy el sem hisszük.

Egyenlőre bulizni a többiekkel nincs sok időnk, egyrészt mert hulla fáradtak vagyunk, másrészt mert be kell rendezkedni otthon amire szintén semmi időnk nem volt eddig. A mai este nekem erről szólt például, hogy kipakoljak a bőröndökből. Mondtam is tominak, hogy holnap alakítanunk kell valamit, és igyunk kicsit bátrabban annak örömére, hogy megérkeztünk, és minden jól alakult.