une petite soirée

A mai nap 'más' nap volt. Még jó, hogy a délelőtti óráról tudtuk, hogy elmarad, így aludhattam délig. Anikó ébresztett, hogy megyünk órára, nem volt mit tenni, gyorsan kellett cselekedni. Odaértünk időben, sehol senki. Cetli a faliújságon; az óra elmarad, másfél órával később kötelező gyűjtőmunka a könyvtárban. Mondom Anikónak, ezt a cetlit tuti, hogy ma tették ki. Elmentünk paninit kajálni, sétálgattunk a barátságos Caucriauville-ben. Másfél órát kellett eltölteni azért, hogy utána egy órán keresztül elmagyarázzanak egy csomó olyan dolgot a könyvtárról, ami amúgy nincs kiírva, vagy éppen megkérdezni nem lehet, ha egyáltalán érdekelne. Katalógus persze nem volt. Az a tudat, hogy a tegnap estét másfél órával tovább pihenhettem volna ki, vagy éppen el sem kellett volna jönni otthonról, nem bosszant. Tök jó volt hallgatni, hogy ki kinek küldött emailt a változással kapcsolatban, (mert ők megsejtették ezt valahonnan) csak éppen mi maradtunk ki a körből. Pedig tudnak rólunk, azt is tudják, hogy általában igen képben vagyunk, tudják az emailcímünket is, és nem utolsó sorban kedvelnek is. Ki érti ezt...

Utána rohanás haza átöltözni, lezuhanyozni, majd ismét vissza az IUT-re a soirée-re. Szerveztek ugyanis egy állófogadást (ez csak ott lett nyilvánvaló számomra) az IUT-s erasmusos diákoknak és a tanároknak, befolyásos embereknek. Azt gondoltuk, biztosan lesz egy-két köszöntő, beszéd, utána kis kaja-pia, aztán annyi. Hát odaérünk... mondjuk késtünk 20 percet (a buszunknak minden megállóban leállt a motorja, és olyan könnyen indult mint egy kispók), és összefutunk M.Martell-lal a francia tanárral, aki ilyet szól, h késtetek. Há me' mondom Te nem! Nagyon komoly a fickó, imádjuk, és asszem tegezzük is. (Egyértelműen haver, nem én vagyok neveletlen) Bemegyünk, és 12 diák áll körben, beszélgetnek egymással. Ők a haverok a világ minden tájáról. Rajtunk kívül vagy huszonöt... -hát mitnemondjak- harmincöt fölötti beszélget mindenfele. Titkárnők, tanárok, kari vezetők, igazgatók, meg mittomén kik még. Gondoltam ez meleg lesz. Beszélgettem az angol tanárnővel, akinek nem mentünk be az órájára legutóbb, beszélgettem Cadiou-val, (mennek Budapestre jövőhéten, mondtam is neki, hogy hozzon trapista sajtot, meg pick szalámit, és vigyen kőkemény bagettet, penészes rokfortot, sós vajat, és mindent ami ízetlen itten - bár akkor nem marad semmi) és az intézet igazgatóval, aki nagyon barátságtalan ember ábrázatát kelti. Úgy néz ki mint valamilyen messiás négy feltámadás után. Bori még az Auchanos főnökére is rábukkant a szűk kis társoságban, csupa érdekes dologról nyílt alkalma beszélni velük. Megjegyezném: Na ezt hívják mélyvíznek! Magyarázat: messze vagyunk még a folyékony franciatudástól. Koccintás számomra idegen és ismeretlen beosztású emberekkel olyan alkohol tartalmú itallal, amiből az első pohár vicsorral megy le (na nem az alkoholtartalma miatt), utána pedig megszokod, mint itt mindent. Süti, tortaszendvics, ehető, de nem az ízvilágod, jóllakni esélytelen belőle. A piros cukormázas sütinek nézett kaviáros valami pedig kifejezetten őszinte grimaszt csalt az arcomra, főleg ha édesre vársz, és nagyon nem azt kapod. Szerencsére ennek csak Anikó volt tanúja. A végén illedelmesen elköszöntünk minden egyes nekünk fontos embertől, megköszöntük a soirée-t, majd hazaviharzott a banda.

non violence

Helló van !
A hétvégén egy kétnapos 1400 km-es túra helyett inkább a félórára fekvő Etretat falucskát vettük célirányul. A kifejezetten esős időjárás kedvező volt, ugyanis, ahogy megérkeztünk, kisütött a nap, és csodás látványban volt részünk. Vasárnap este pedig Activity hajnali 4-ig. Mindig van valami, pont annyi, hogy esélyem se legyen gép elé ülni, és leírni az élményeket.

Tegnap este (hétfő) pedig egy nagyon jó kis sétát ejtettünk a plage-on este 11-kor a francia barátunkkal, Florent-tal. Még sosem sikerült ilyen viccesnek lennem franciául, úgy érzem megtaláltuk a közös hangot Flo-val. :)

Hétfőn suli, mi más. Kegyetlen az egész, viszont érdekes. Ha ki tudnám fejezni franciául olyan színvonalon magam, mint magyarul, én lennék itt a király! :) A hét folytatódik a szokásos kemény iskolába járással, és persze a minden estés társosági élettel.

Ma rájöttem, hogy engem kifejezetten kedvelnek a suliban. Egyrészt hárman vagyunk fiúk a 15 fős osztályban, és mindkét srác felém poénkodik. Az egyikkel, Nacerrel jól megértjük egymást, ugyanis ő legalább annyira utál iskolába járni mint én, és nagyon szeretjük kielemezni a folyosón elhaladó csajok témáját. A másik srác -Benjamin- viszont jobban kedvel mint gondoltam. Állandóan ölelget, és amikor mondtam Anikónak, hogy én ugyan szeretem a közvetlen embereket, de engem ne gyűrögessen senki, negyed órás röhögőgörcsöt kapott. Nem vagyok én senki zsebkendője!

Természetesen ma is elcsúsztunk az idővel, se nem sikerült cégeket kutatnom gyakorlat céljából, sem pedig motivációs levelet írnom. Nem baj, a többiek már múlt hétre megcsinálták, én pedig jó ha megtudom a határokat, ameddig egy erasmusos diák elmehet.