gréve, blockage, annyit tesz: buli, alvás

A 'kényszer szünetben' leginkább a szórakozásról és a kapcsolati tőke ápolásáról gondoskodtam, mint azt a fenti kép hűen tükrözi.

Ez mind annyit tesz, hogy SZTRÁJK! A franciák lételeme. Nincs olyan hét, ami sztrájk nélkül telne el, ha igen, akkor már szédülnek a sok munkától, sztrájkolnak egyet, aztán közben kitalálják, hogy miért is teszik azt. Már 3. hete nincs iskola. Nincs, mert le van zárva. A diákok sztrájkolnak, és nem engedik, hogy tanítás legyen. Ez a blockage, azaz blokád alá van vonva az iskola. Persze nem mintha ez engem zavarna... Namost ez a következőket vonja maga után; egyrészt rohadtul ellustultunk, tudunk eleget aludni és bulizni, ellenben nem éppen a beadandó feladatokkal és a tanulással foglalkozunk. (szünetben ki foglalkozik az iskolával??)
Elutazni sajnos nem tudtam, ugyanis mindig csak 2-4 nappal hosszabbítják meg a sztrájkot, tehát ez a 3 hetes szünet nem tűnt ennyinek, sosem lehetett tudni meddig tart. A jövő héten már lesz iskola, és az ellenállókat rendőrkézbe adják állítólag. Én a passzív ellenállást képviselem, úgyhogy nincs mitől tartanom. De az elkövetkezendő két héttől viszont tartok. Ugyanis mindent be kell pótolni, és lehet, hogy igen kemény hajtás lesz karácsony előtt. Ráadásul az otthoni tantárgyakból is megkaptam a beadandó feladatok listáját, szoval vége az arany életnek! Én mindenesetre 2 hét múlva hazamegyek ha esik, ha fúj, az utolsó hetet kihagyom. Igen sok dolgom lesz otthon, úgyhogy szükségem lesz arra az egy munkahétre. Már alakulnak a programok, és elintézni valók sokasága tornyosul elém. Az már biztos, ahogy dec.16-án este fél 11-kor leszáll a gépem, egyből bele is csapok a budapesti életembe! És már aznap kezdetét veszi az az eseménydús három hét, amíg otthon leszek...
Alig várom, addig azonban még két kemény hét, ami ráadásul holnap reggel kezdetét is veszi. (dec 2.-át írunk a bejegyzés közzététele szempontjából, láthatjátok, hogy már 22-én nekiláttam, de nem igazán siettem el... jóó, hát annyi dolgom volt!!)
Nemsokára találkozunk!

reptér transzfer

A szünet utáni hét túlnyomó többségében nem pont az iskoláról szólt. Igaz hétfőn írtunk egy zh-t, de más komoly nem történt az iskolában. Kedden meg szerdán meglátogattam két repteret is; kedd reggel a Zsoltit (Enikő élete párja) vittem ki Bouvais-ba, szerda hajnalban pedig Tomit (Anikó élete párja) a Charles de Gaulle-ra.

Kedden az volt a necces, hogy lerobbant az autó, és vagy egy órán keresztül szereltük a verdát. Ment az okoskodás; a karburáátóór a karburáátóór lesz aaz; nee nee nee, bekopte a gyertyát! (Bödöcs Tibortól). Szétszedtük-összeraktuk nem egyszer nem kétszer a szívóoldalt, mert nem jutott nafta az égéstérbe. Szerncse, hogy Zsolti faterja suzuki szervizes, és még telefonon keresztül is az autó veséjébe látott. Mi meg csavaroztunk, pattintottunk, feszegettünk, ütögettünk ahogy az öreg diktálta. Félelmetes, hogy annyira a lelki szemei előtt van hajnalban a verda minden egyes porcikája, mint egy embernek folyosó végén balra wc ajtó. Na de mindegy, egy másfél óra múlva bezizzent a kocsi, az inditásgátló kontakthibája szivatott meg minket. Utána stift gáz a reptérig egyre alacsonyabb rendű országutakon. Para nem volt, de az biztos, hogy egy-két francia életében nem látott még ilyen rohanást. Pedig tényleg nem volt dúrva, és ne egy aszfaltszaggató predátorra gondoljatok. Versenyfutás volt az idővel, de odaértünk, 2percet késtünk, viszont ketten álltak még a check-in sorban. Nyilván, ha az a két ember is sorra került volna, akkor bezár a bazár, és nem várnak meg minket. (erről biztosítottak is minket a pesti irodából telefonon, ugyanis amíg én vezettem, Áron meg Zsolt telefonon próbált gépet eltéríteni) Zsolti becsekkol, addig én leparkol, utána cigi elszív a rohanásra, aztán beküldjük, h menjen, mert be kéne szállni. Két perc múlva jön kétségbeesetten h lezárták a belépő folyosót, oda megyünk, megkérdezünk egy biztonsági fazont, az meg mondja, h bujjon át a kordon alatt. Nem tudom, h viccből mondta-e, de nyilván, ha valaki csak ugy besétál a reptér nemzetközi területére akkor lehet h nem várják karba tett kézzel, természetes mosollyal. Egyértelműen kitessékelik szerencsétlent, aztán kérdezzük ott az okosakat, h mégis mi van, elvileg mindjárt indul a gépe, és miért nem engedik beszállni, ha már becsekkolt. Aztmondta az okos, hogy a gép késésben van, és nem lehet felszállni. Elkezdünk vele veszekedni, h olyan nincs,mert most csekkolt be a srác,már miért ne szállhatna be. Kicsit meghül a vér Zsoltiban, lehet, h azon az egy szál cigin múlt az egész? (...) A gép késésben volt. Még Ferihegyről sem szállt föl, 1 óra múlva tudnak csak valamit mondani, ha már elindult Pestről. Huhh... gondoltuk, meredek lett volna ezek után lekésni a járatot. Így viszont van idő még egy kávéra. (Zsoltinak többre is). Az azért jellemző, hogy ha lekéste volna a becsekkolást, akkor ugrik az út, még akkor is, ha három órás késéssel száll fel a gép. Okosak ezek mind, jobb ha tudjuk. Én közben összefutottam a kávézóban Pannival és Gáborral, Panni pont ugyanazzal a géppel repült haza, úgyhogy még velük is tudtam beszélgetni kicsit. Mi Áronnal folytattuk utunkat, és ha már a környéken jártunk és éves bérletünk van, elugrottunk Disneylandbe. Egész délután hullámvasutaztunk, úgyhogy meglehetősen fáradtan érkeztünk haza.

Nekem négy óra alvás jutott, ugyanis 5-kor indult a második menet a Charles de Gaulle-ra Anikóval meg Tomival. Ez a sztori nem lesz hosszú ígérem, simán ment minden, közepes dugó a külső elkerülőn, de kényelmesen odaértünk. Tomi becsekkolt, aztán elvánszorogtunk (Tomi meg én is sántítottunk, ő a térde, én meg a bokám hasonló keretek között szerzett sérülése miatt) a belépőfolyosóhoz, könnyes búcsú (természetesen Anikó és Tomi között). Anikóval megnéztük még az ablakból hogy száll le Tomi gépe, majd parkol be (természetesen ez visszafele jutott el a tudatunkig, miszerint láttunk leszállni egy sky gépet, ami az ő termináljához farolt be, így gondoltuk, h az lesz az. Nem sz@roznak, Tominak már bent kellett lennie,mert 20 perc múlva indul a gépe, aztán mi meg utána láttuk leszállni a gépmadarat.) aztán a -1 szinten, az érkező terminál szintjén reggeli szendvics két dupla espressoval, pont fele annyiért, mint a földszinten, az induló terminálon. Utána irány Le Havre. Sajnos a GPS a hazautat a belső körgyűrün vitte, úgyhogy mire észbekaptam, már javában benne álltunk a finom, összefüggő reggeli párizsi dugóban. Mind1. Átvergődtünk Párizson, 2 óra kényelmes autókázás után (tök jót dumcsiztunk Anikóval), már az ágyamban voltam, majd megint 2 óra múlva meg az iskolapadban. Este nem is hepajkodtam elhihetitek!

vacance

Szeebúúsztok!

Eltelt néhány nap, vagy két hét az utolsó bejegyzés óta, de ez annak köszönhető, hogy nem is nagyon voltam itthon az elmúlt időszakban, vagy csak épp aludni tértem haza. Ezt nézzétek el nekem, sőt inkább örüljetek ti is neki! De lássuk szép sorban az eseményeket:

A legutolsó hírem tehát az Ádámtól volt, ha jól emlékszem szombat este. Vasárnap hajnalban értünk haza, úgyhogy 2 előtt nem is igen keltünk föl. Utána reggeliebéd, majd a tegnapi felvételek megtekintése, technikai kielemzése, némi beállítási gyakorlattal fűszerezve, és ökörködés a kamerával. Aztán Ádám kiment Porte Maillot-ra a szülei elé, én is elindultam a hotel felé. Még jó hogy egy időre szerveztük a családi látogatást. Nekem volt még időm, úgyhogy gyalog mentem, végigsétáltam a csatorna partján, majd emlékezetből megpróbáltam odatalálni, ugyanis az utcaneveket meg a hotel nevét még jó hogy elfelejtettem. Nem volt gond, letettem a cuccomat a recepción, majd elmentem sétálni. Nem sokkal később (najó fél órát álltam az utcasarkon, de ez ilyenkor belefér) megérkezett a család. Egész jól odataláltak kocsival. Megzabáltam a maradék szendvicseiket, mégis otthoni ízük van, aztán elsétáltunk a belvárosba. Első benyomás, sokat számít, és mivel lejártuk a lábunkat, ajánlottam nekik, hogy tegyünk egy kört autóval is az esti párizsban.

Az elköventkezendő 5 nap a következő képpen alakult: reggeltől estig séta a városban, vagy valamelyik múzeumban, majd este autózás. Egyébként az időjárás nagyon kiadta; egyik nap esett csak az eső, akkor megnéztük a Picasso múzeumot, meg a Centre Pompidou-ban a modern művészeti kiállításokat. Amikor pedig szikrázó napsütés volt, akkor Tour Eiffel, sétahajókázás, Jardin de Luxembourg, Cité Université. Tulajdonképpen nincs is mit túlragozni a programon, mindent megnéztünk amit látni kell párizsban, metróztunk, autóztunk, sétáltunk, szóval nagyon eseménydús volt ez a pár nap. A párizsi közlekedés az előző francia közlekedési morál c. bejegyzés második részét képezi majd.

Pénteken eljöttünk Le Havre-ba, hogy megmutassam, hol lakom jelenleg. Nekik nagyon tetszett a város, hiába jöttem végig a zone industrielben a különböző finomítók és erőművek lángcsóvákat okádó kéményei között. A belváros kockaházai is szépek szerintük, meg persze a plage látványa sem rossz. Másnap reggel megmutattam a sulit, meg a kertvárosi részt, a szép és a ronda részeket egyaránt. Utána elugrottunk a meseszép Etretat-ba, ami lenyűgözte a családomat is. Nem volt túl sok időnk, hosszú út állt előttük, délután elindultak haza Pestre. Búcsúzkodás, útvonalegyeztetés, 'legyetek jók' meg 'ésszel'. 16 óra autózás 3 óra alvás után szerencsésen hazaértek. Örülök, hogy meglátogattak, nagyon jó volt találkozni velük. Legközelebb én megyek haza, nem is olyan sokára!

irany parizs

Es igen, vegre eljott a varva vart szunet ideje, es parizsban vagyok ismet. Reggel aggodva indultunk Enikovel a palyaudvarra, mert termeszetesen ma is sztrajk van, de szerencsere a mi vonatunk mukodott, es ket ora gyorsvonatozas utan mar a st. Lazar palyaudvaron talaltuk magunkat. Eniko kiment a pasija ele Bouvais-ba, en meg most itt ulok adamnal egy nagyon komoly, vagy 80 nm-es, ket teraszos lakasban, az 5. emeleten, kilatassal a canal-ra. Azt hiszem kezdesnek nem lesz rossz. Delutan lementunk egy tuntetesre forgatni, eleg vicces volt. Este pedig osszefutottam Pannival meg Gaborral, megmasztuk a Montmartre-t, vegigsetaltunk a Champes Elysees-n, es hat persze az Eiffel torony esti megvilagitasban. Valoszinuleg a heten meg vagy negyszer fogom megnezni ezeket a helyeket, de nem annyira baj szerintem. Vasarnap este erkezik a csaladom, aztan nyakunkba vesszuk a varost egy hetig.

hideg, szürke iskola

Helló van!

Nehéz leírni egy olyan hetet, ami szürke hétköznapokból és iskolaundorból áll. Najó akadt azért egy-két dolog is, például ezen a héten (már) nem mertem lógni, szépen jógyerek mintájára bent voltam minden órán. Bár, el mertünk késni az egyik (3 órás) óráról negyed órát, és mondta a tanár, hogy legközelebb nem fogja elfogadni. Itt nincs késés, de ha a tanár késik fél órát, szemrebbenés nélkül továbbtartja az órát. Rendi dolog, akkor én meg ha kések, megmondom neki, hogy kezdje előlről, mert lemaradtam :D (Egyébként megvolt az okunk rá, ugyanis, minden másnap lerohad a busz, aznap éppen a 700 méteres alagút közepén állt le a motor, és nem sikerült elindulni vagy 10 percig vele. Én mondtam, h akármi van ki nem gyalogolok 300 métert egy olyan alagútból ami olyan szmogos mint az éjszaka. De megtáltosodott Renault típusú csuklós buszunk, és fekete ködöt okádva nekiiramodott a hegynek.) Mindegyik óra éppen olyan izgi volt mint eddig, nem hinném, hogy szavakat pazarolnék most az órák vagy a tantárgyak leírására. Talán majd egyszer. Najó, az hozzátartozik az igazsághoz, hogy nagyon örülök annak, hogy kiharcoltuk magunknak ezt a képzést, mert egyrészt végre olyan valamit tanulok (muhaha) amiben látom a lehetőséget (lehetne vele utazni nem keveset:), másrészt nem olyan egyhangú és száraz mint a többi gazdasági képzés. (persze dehogynem, ez is iskola mint a többi) Na mind1, jó is meg nem is. Jó mert érdekes (lenne ha érteném... najó azért...), rossz, mert be kell járni. Hiába én már csak egy ilyen szorgalmas céltudatos kölök vagyok! Egyébként nem kell elájulni tőlük, sokkal képzettebbek vagyunk náluk, szóval lehetne aprítani tökéletes nyelvtudással.

A héten "nyílt napok" voltak a zone industrielben. Előzetes regisztráció alapján meg lehetett látogatni bizonyos üzemeket. Én például voltam egy hulladékhasznosító, egy hajtóanyag-adalékot, és egy nikkel ötvözeteket gyáró üzemben. Nagyon érdekes volt, beöltöztettek ipari gúnyába, saválló accélbetétes cipőbe, és kaptunk vadászpilóta sisakot, meg légző maszkot. Minden eshetőségre felkészülve. Persze mind a cirkusz része volt szerintem, mert egyikre sem volt különösen szükség. A durva helyekre meg amúgy sem lehetett bemenni, csak falon át, (jobb esetben ablakon át) beszéltek róla. Mondtak nagyon érdekes dolgokat, hihetetlen adatokat, de nyilván megjegyeztem őket. De nekem így is érdekes volt, mászkálni egy finomító területén, hatalmas csövek, tartályok között. Fényképezni nem éppen lehetett, szóval képi dokumentáció nem jár az anyaghoz.

Ezen kívűl nem sokminden volt, hétköznap este a szokásos lájti összejövetelek, szombat este Julienéknél lakásavató buli. (igaz ez megy náluk 3 hete minden szombaton ) Én gondoltam iszom egy keveset, mert az jó a megfázásra, betegségre (eddig mindig bejött), viszont a bokám bánta. Elmértem egy viszonylag nagy lépcsőt a konyha és a nappali között. Nem para, csak másnap fájt legközelebb, a buliban még táncoltam is utána. Még érzem, hogy valami nem tökéletes, de járni tudok, a többit megoldja a szervezet remélhetőleg. Magyarán kiment a bokám, na. De nem durván sztem, mert nem szakadt, nem tört semmi, csak reccsent ha jól emlékszem.

Már csak ezt a hetet kell kibírni, és megyek Párizsba egy hétre, juhéjj!! Találkozom kis családommal, akik az előző bekezdést remélhetőleg nem olvasták:) Nagyon hiányoznak már, jó lesz velük találkozni! Bár pihenni nem nagyon lesz idő, tanulni valót sem adnak a tanárok a szünetre, csak rögtön hétfőn írunk egy vizsgát a szünet után. Há' mondtam, tuti tanulni fogok rá! Nem érdekel, alig várom, hogy megmutathassam családomnak Párizst. Na mennem kell, várom a szünetet, addig meg játék a szomszédban, franciául tabu. Holnap meg mi más, mint suli...
Remélem jelentkezem péntekig, addig meg mindenkinek szevasz van!

ja igen, és k hideg van!

múlt hétvégi kirándulás képei

A többi kép az alábbi webalbumban található!
http://picasaweb.google.hu/nemeth.daniel.hu
(ide sajnos nem lehet sok képet feltölteni egyszerre)

Julien-nel vidéken voltunk. Szombat este indultunk, kb. 1 óra autózásra laknak innen. Este miután megérkeztünk, megismerkedtünk a szüleivel, akik nagyon kedvesek, majd még utána elmentünk Julien barátaihoz, akik nem messze laknak a környéken. Ott már jó hangulat volt szombat este lévén, meg volt egy nagyon cukorfalat két hónapos labrador is, Cisco. Sajnos oda nem vittem magammal a gépet (nem mindig volt tiszta, hogy hova megyünk, és miért), éjjel fél 3 fele értünk haza hulla fáradtan. Másnap fél 11 körül keltünk, megreggeliztünk, majd egész nap a környéket jártuk. Nagyon szép vidékeken jártunk, egész nap kabrióztunk. Délután Rouen-ba mentünk, ott is találkoztunk a barátaival, akik szintén nagyon szimpatikusak voltak. Vasárnap késő este értünk haza teljesen kimerülten, de elmondhatom, hogy az eddigi legjobb programunk volt. Egyrészt egy szót sem szóltunk magyarul, (Borival egymás közt is franciául beszéltünk) mely kiváló nyelvgyakorlás volt, másrészt megismerhettük a kimondott vidéket (amit nagyon imádunk Borival), a Sajna völgyét, és találkozhattunk nagyon kedves franciákkal is.
A képek sajnos elég zajosak lettek, és sok kiégett közülük, de ez azért van, mert magas iso értéken kellett fotózni. (szinte mindegyik a mozgó kocsiból készült) Remélem azért tetszenek, sok csak azért kerül fel, hogy meg tudjam mutatni, merre jártam, amúgy meg nem szép kép.

premiére DS

Ma megírtuk az első zh-nkat, mindjárt kettőt is. Tegnap éjjel 3-ig interneteztünk Anikóval, mire rájöttünk, hogy el sem fogjuk olvasni a fénymásolt jegyzetet. Ennek két oka van; az egyik, hogy a lényeg pirossal volt írva, ami nem látszott egyáltalán a fénymásolaton, a másik, hogy külön szótár kellene a röviditésekhez. Szép nyelv a francia, de mire jó a kacifántos írásmód, ha le sem írják már. Mert az egy dolog, hogy csak az első pár betűt ejtik ki, de tényleg nem értem, miért faragnak ennyit nyelven. Arra bezzeg van idejük, hogy 8 színnel, gyöngybetűkkel írjanak, és vonalzóval húzzanak alá mint az általános iskolában, ha valami nem stimmel, jöhet a hibajavító, majd a csak arra fogó speckó toll, de a szavakat nincs idejük végigírni. Kajak nem normálisak, huszonévesek és másfél kilós tolltartóval járnak iskolába. Na de vissza a zh-khoz. 3 óra alvás és nem tanulás után vidám utunk volt az iskolába, 8-ra (a nap már 9-kor felkel, szóval korom sötétben, mintha az esti buliból mennénk haza), szociológia, 10-ig óra, amit tulajdonképpen végigaludtam (olyan teremben voltunk végre, ahol el tudtam bújni a hátsó sorban), majd 2 óra ds. Ezalatt másfél oldal általános rizsát sikerült összehoznunk, tökéletes nyelvhelyességgel. A kérdés (mely egy idézet volt) 20 percet vett igénybe, majd rájöttünk, mindegy mi az, mert úgyis azt írjuk amit tudunk. Lényegtelen, aranyos próbálkozás, vagy értékeli a tanárnő az igyekezetet, vagy nem annyira. Délután reseaux touristique-bol írtunk, 24 tesztkérdés, 1 óra (!), se A, se B csoport, mindenki ugyanazt írja. Gondoltam nagy baj nem lehet, bár csodálkoztam az 1 óra játékidőn. Készen lettünk fél óra alatt, összedobtam sztereo módra, jobbról egy, balról kettő. Nagy nehezen letelik az 1 óra, majd nagy meglepetésemre piros toll elő a kincsesládikókból, csere a szomszéddal, kijavítjuk magunk. Én 30-ból 21-et értem el, úgy érzem, hogy ez megfelelő a számomra. Kérdeztem a mellettem ülő csajt, hogy szeretné-e mégegyszer átgondolni a válaszát mielőtt kijavítanám, és teljesen meglepődve, nagy harcot vívva magával kettőre rábírtam, a többire nullát kért. Mondom rendben, de én rendes vagyok ám... Közben a többieket megfigyeltem, és rájöttem, hogy teljesen alaptalan minden félelem, ezek nem hogy nem csalnak a javításnál, hanem nem is segítenek egymásnak, sőt el is takarják rendesen, hogy véletlen se lássa senki, hogy milyen okos az illető. A lapot -amivel már készen vannak- megfordítják, a fanatikusabbja felhasználja a frissen kitöltött kérdések takarására is. Ennek a dolognak egy magyarázata lehet, amit nem is tudom, hogy kitől hallottam; ellenfélnek tekintik egymást, a munkaerőpiacon egymástől kell majd elhalászniuk az állásokat.

A hét eseményei

Nem, nem állt meg az élet, csak az internet, megint nincs a szobámban net. Természetesen minden a megszokott ütemben mozog tovább, bár ez a hét kicsit más volt mint a többi. Kedden szerencsére nem volt óránk, ugyhogy én ezt kihasználva elugrottam Párizsba csavarogni kicsit. Direkt nem vittem fényképezőt, a közelébe se mentem a látványosságoknak, csak lézengtem, és szívtam magamba Párizst. Megnéztem a Sorbonne-t, találkoztam egy ismerősömmel, megmutatta a kolit amiben laknak, nagyon hangulatos, gyönyörű az egész campus. Csavarogtunk, beszélgettünk, beültünk kajálni, megkerestem a hotelt, ahol lakni fogunk két hét múlva, majd délután elindultam vissza Havre-ba.

Ezen a héten meg mertem engedni magamnak a lógást, (amit itt természetesen nem lehet) de legalább mindjárt háromszor. Esélytelennek éreztem az aktív közösségi életben való részvétel mellett a 7 órai kelést. Három délelőtt kihagytam az órát, a következményeket nem tudom, de majd beszámolok róla. A tanárok mindenesetre nem kérdeztek semmit, ígyis-úgyis bevésik a jelenlétibe, a diákok meg persze tudják mi a dörgés, amúgy is ismernek mint a rosszpénzt. Amúgy nagyon komoly FaceControll van az órákon, fényképes névsor. Lecsekkolja a tanár a búrád, ha jól fésült vagy, kapsz egy piros pontot. Szóval megvolt az első alkalom a lógásra, de nem kell aggódni, nem fog többször előfordulni. :) Legalábbis remélem, mert a tavalyiak sem kaptak diplomát.

Péntek este erasmusos est volt az egyetemen; egy végtelenül unalmas, két óra hosszú, bemutatkozások sorozatával kezdődött, amin majdnem meghaltunk, de utána jóvá tették egy kiadós vacsival. Előtte nasi, meg pia, melyet felespohár helyett üdítősbe kapták a magyarok, miután felesphár tornyok voltak a kezünkben. Tök jó volt, aztán miután mindenki jól megkajált, jöhetett a karaokee party. Én személy szerint utálom az ilyesmit, vagy táncoljon az ember rendes zenére, de végighallgatni azt a sok próbálkozást... háát... mint Anettka a Hair szinkronban. Viccesnek vicces, de azért szenvedsz kicsit tőle. Ami nagyon tetszett, az igazgató megtermett sötét testalkatú ábrázatával, öltöny-nyakkendőben, minimum végigénekelt egy cd-t, de neki legalább jó hangja volt. A többi tanár is nagyon jópofa volt, táncoltak, énekeltek, jót röhögtem rajtuk. M. Martell a francia tanár nagyon küldte neki. Aztán szerencsére vége lett a megasztárnak, a próbálkozásoknak, eltakarították a projektort, és végre rendes bulit csináltak, lehetett táncolni. Na az igen jó volt. Bár egy ekkora vacsi után, tele hassal nincs is jobb egy lájti partinál, ugra-bugra meg minden.

Szombaton pedig a délelőtti 4 órás marketing helyett az ágymat választottam, és szídtam a franciákat mint a bokrot, hogy hogy képzelik, hogy szombaton is dolgozni kell. Mindegy a 3. lógás szombatra csak összejött. Délután Honfleur-be mentünk három busszal, erasmusos kirándulás gyanánt. Nincs messze, a Sajna túloldalán van egyből, ahogy átérünk a Pont de Normandie-n. Szép kis város, szép kis házakkal, de semmi különös, nem egyet láttam már ilyet. Le Havre-on kívül minden település hasonlóan néz ki. Idegenvezetés volt, amit sosem szerettem. Nekem hiába magyarázza a legrondább házon lévő paláról, hogy honnan való, mikor benne van az eheti bricostore-os újságban. Utána megnéztünk egy kedves múzeumot egy zeneszerző életéről. Nagyon ötletesen volt megcsinálva, olyan volt mint egy elvarázsolt kastély, és kaptunk walkmant is ami érzékelte -ki tudja honnan-, hogy melyik szobában járunk, és ahhoz kapcsolódó sztorikat mondott amiket éppen láttunk. Utána szabadidőnket a kikötőben való sörözésnek szenteltük.

Miután hazaértünk egy óra gyorsjáratú alvás után lementünk a városháza elé megnézni a francia-angol rugby elődöntőt. Ittunk közben rendesen, hogy ha nyerünk nagy buli lesz az utcán, de sajnos vesztettünk, úgyhogy csak az üvegek összetörése volt a program. Mármint a franciáknak, nekünk csak egyet sikerült, de azt is véletlen; Florent erőlködött a bor kinyitásával, és úgy nekivágta a betonnak, hogy megszökött belőle a bor. Utána Julien-ékhez mentünk az új kecójukba házibuliba, megint voltunk vagy negyvenen, rendőrök is tiszteletüket tették, de így legalább gyorsan tovább hajtott a csapat. A következő állomás a duplex nevű állóhajó volt, ami egyáltalán nem volt nekünk szimpatikus, úgyhogy be sem mentünk. Anikóhoz ment a csapat folytatni a bulizást. (Anhela, Oscar, Florent, és mi) Anhela megmutatta, hogy a spanyolok mennyire szexisen táncolnak, és hogy náluk a tánc a szexualitásról szól. Gondoltam jó is az, hol nem?... Minden esetre megdícsért, hogy gyorsan tanulok, és jól táncolok. Már megérte az este! Spanyol zene, szexi tánc, egészen fél 5-ig, amikor üvöltözve jött a koli igazgatónő, hogy tudni akarja minden áron kié ez a lakás. (egyrészt nem is értem, hogy miért lakik itt a kollégiumban az igazgatónő, még akkor sem, ha 5 lakás van neki egybenyitva) Florent, Oscar (mexican srác), meg én a függöny mögül hallgattuk végig az üvöltözést, alig birtuk magunkba folytani a röhögést. Mindenesetre megtudtuk, hogy a csendháborításért kirakhatnak figyelmeztetés nélkül a koliból. De legalább 5-re befejeztük a bulit, és mehettünk aludni.

képek

Akad egy-két új kép lentebb is. Érdemes lesz néha legördülni értük. Sajnos nem sikerül rendesen beilleszteni őket, aláírni sem tudok, elég buta motorja van ennek a blognak. Ezért egyenlőre csak így mennek ahogy esik úgy puffan módban. Szeretném én szépen sorba állítani őket, a hozzátartozó szöveg mellé rendelni, de nem engedelmeskedik nekem... majd kitalálok valamit.

une petite soirée

A mai nap 'más' nap volt. Még jó, hogy a délelőtti óráról tudtuk, hogy elmarad, így aludhattam délig. Anikó ébresztett, hogy megyünk órára, nem volt mit tenni, gyorsan kellett cselekedni. Odaértünk időben, sehol senki. Cetli a faliújságon; az óra elmarad, másfél órával később kötelező gyűjtőmunka a könyvtárban. Mondom Anikónak, ezt a cetlit tuti, hogy ma tették ki. Elmentünk paninit kajálni, sétálgattunk a barátságos Caucriauville-ben. Másfél órát kellett eltölteni azért, hogy utána egy órán keresztül elmagyarázzanak egy csomó olyan dolgot a könyvtárról, ami amúgy nincs kiírva, vagy éppen megkérdezni nem lehet, ha egyáltalán érdekelne. Katalógus persze nem volt. Az a tudat, hogy a tegnap estét másfél órával tovább pihenhettem volna ki, vagy éppen el sem kellett volna jönni otthonról, nem bosszant. Tök jó volt hallgatni, hogy ki kinek küldött emailt a változással kapcsolatban, (mert ők megsejtették ezt valahonnan) csak éppen mi maradtunk ki a körből. Pedig tudnak rólunk, azt is tudják, hogy általában igen képben vagyunk, tudják az emailcímünket is, és nem utolsó sorban kedvelnek is. Ki érti ezt...

Utána rohanás haza átöltözni, lezuhanyozni, majd ismét vissza az IUT-re a soirée-re. Szerveztek ugyanis egy állófogadást (ez csak ott lett nyilvánvaló számomra) az IUT-s erasmusos diákoknak és a tanároknak, befolyásos embereknek. Azt gondoltuk, biztosan lesz egy-két köszöntő, beszéd, utána kis kaja-pia, aztán annyi. Hát odaérünk... mondjuk késtünk 20 percet (a buszunknak minden megállóban leállt a motorja, és olyan könnyen indult mint egy kispók), és összefutunk M.Martell-lal a francia tanárral, aki ilyet szól, h késtetek. Há me' mondom Te nem! Nagyon komoly a fickó, imádjuk, és asszem tegezzük is. (Egyértelműen haver, nem én vagyok neveletlen) Bemegyünk, és 12 diák áll körben, beszélgetnek egymással. Ők a haverok a világ minden tájáról. Rajtunk kívül vagy huszonöt... -hát mitnemondjak- harmincöt fölötti beszélget mindenfele. Titkárnők, tanárok, kari vezetők, igazgatók, meg mittomén kik még. Gondoltam ez meleg lesz. Beszélgettem az angol tanárnővel, akinek nem mentünk be az órájára legutóbb, beszélgettem Cadiou-val, (mennek Budapestre jövőhéten, mondtam is neki, hogy hozzon trapista sajtot, meg pick szalámit, és vigyen kőkemény bagettet, penészes rokfortot, sós vajat, és mindent ami ízetlen itten - bár akkor nem marad semmi) és az intézet igazgatóval, aki nagyon barátságtalan ember ábrázatát kelti. Úgy néz ki mint valamilyen messiás négy feltámadás után. Bori még az Auchanos főnökére is rábukkant a szűk kis társoságban, csupa érdekes dologról nyílt alkalma beszélni velük. Megjegyezném: Na ezt hívják mélyvíznek! Magyarázat: messze vagyunk még a folyékony franciatudástól. Koccintás számomra idegen és ismeretlen beosztású emberekkel olyan alkohol tartalmú itallal, amiből az első pohár vicsorral megy le (na nem az alkoholtartalma miatt), utána pedig megszokod, mint itt mindent. Süti, tortaszendvics, ehető, de nem az ízvilágod, jóllakni esélytelen belőle. A piros cukormázas sütinek nézett kaviáros valami pedig kifejezetten őszinte grimaszt csalt az arcomra, főleg ha édesre vársz, és nagyon nem azt kapod. Szerencsére ennek csak Anikó volt tanúja. A végén illedelmesen elköszöntünk minden egyes nekünk fontos embertől, megköszöntük a soirée-t, majd hazaviharzott a banda.

non violence

Helló van !
A hétvégén egy kétnapos 1400 km-es túra helyett inkább a félórára fekvő Etretat falucskát vettük célirányul. A kifejezetten esős időjárás kedvező volt, ugyanis, ahogy megérkeztünk, kisütött a nap, és csodás látványban volt részünk. Vasárnap este pedig Activity hajnali 4-ig. Mindig van valami, pont annyi, hogy esélyem se legyen gép elé ülni, és leírni az élményeket.

Tegnap este (hétfő) pedig egy nagyon jó kis sétát ejtettünk a plage-on este 11-kor a francia barátunkkal, Florent-tal. Még sosem sikerült ilyen viccesnek lennem franciául, úgy érzem megtaláltuk a közös hangot Flo-val. :)

Hétfőn suli, mi más. Kegyetlen az egész, viszont érdekes. Ha ki tudnám fejezni franciául olyan színvonalon magam, mint magyarul, én lennék itt a király! :) A hét folytatódik a szokásos kemény iskolába járással, és persze a minden estés társosági élettel.

Ma rájöttem, hogy engem kifejezetten kedvelnek a suliban. Egyrészt hárman vagyunk fiúk a 15 fős osztályban, és mindkét srác felém poénkodik. Az egyikkel, Nacerrel jól megértjük egymást, ugyanis ő legalább annyira utál iskolába járni mint én, és nagyon szeretjük kielemezni a folyosón elhaladó csajok témáját. A másik srác -Benjamin- viszont jobban kedvel mint gondoltam. Állandóan ölelget, és amikor mondtam Anikónak, hogy én ugyan szeretem a közvetlen embereket, de engem ne gyűrögessen senki, negyed órás röhögőgörcsöt kapott. Nem vagyok én senki zsebkendője!

Természetesen ma is elcsúsztunk az idővel, se nem sikerült cégeket kutatnom gyakorlat céljából, sem pedig motivációs levelet írnom. Nem baj, a többiek már múlt hétre megcsinálták, én pedig jó ha megtudom a határokat, ameddig egy erasmusos diák elmehet.

Disneyland

REAL TIME (sept.28)

Vagyis elfogyott a leírás a naplómból, eddig sikerül feljegyezni a dolgokat, kiürült a Word. Nem, nem kell azért elkeseredni, továbbra is szándékozom folytatni az írást, csak megérkeztünk az első lélegzetvételhez. Na nem a történések sora állt meg, hanem épp ellenkezőleg, képtelen voltam az elmúlt két hétben blogot írni, annyira sokminden történt. Végkimerülés közeli állapot már az első hetekben. Mindennek az oka az iskola. Reggel 8 és 9 között kezdünk minden nap, és 4 után végzünk. Napi két óránk van, nem sok, délelőtt egy, meg délután egy. Az óra 3 vagy 4 óra hosszú, természetesen a tanóra 60 perc. Szünetet lentebb leírtam, max egyszer jár, 10 perc. Ez megy minden nap, hétfőtől szombatig (!!!) és reggeltől hajnalig. Mert hát minden este van valami jó móka ami rendszeresen éjfél és 3 között ér véget. 4-5 óra alvás, majd suli, 3-4 óra 'óra', utána egy másfél óra kajaszünet, majd 3-4 óra 'délutáni óra' ismét. De a vasárnap a miénk! Igen! Végre lehet délig aludni, kipihenni a hetet. Ha éppen nem sajnáljuk az egyetlen szabadnapunkat átaludni, elkirándulunk valamerre.

Múlt héten szombaton Deauville-ban voltunk a 'híd' túloldalán, arra mondják, hogy Párizs tengerpartja. Kicsit gazdag, kicsit szép, kicsit sznob kis város. Még kaszinóban is voltunk, de sajnos bent nem lehetett képeket készíteni. Éjfél után pedig elmentünk végre egy rendes szórakozóhelyre. 16 euró volt a beugró, de egy piajegyet adtak hozzá. Kértem hát belőle egy sört, 2,5 dl Heineken (más nincs) 12 euró. Mondom jólvan, legalább 4 eurós bulinak nem olyan szar azért, ha úgy vesszük. Reggel 7-re értünk haza.

Tegnap pedig Disneyland-ben voltunk. Nagy élmény volt, igazi meseország! Volt 3 nagyon duurva hullámvasút, amit leírni nem lehet! Egyszerűen meg kell nézni. A többi dolog akkor lenne legizgibb, ha nem töltöttem volna be még a hatot, és autókatalógus helyett mesekönyveken nőttem volna fel. Ja, az autós kaszkadőr show szintén kihagyhatatlan volt. És végre vezettem, amióta elvitte Tomi a verdát, még egy sz**os bringa kormányát se' tekergethettem. Párizsban csúcsforgalom, kellett már, mert kezdtem szédülni pedálok nélkül.

Sept.18 kedd

Fél 8-kor kezdődött az óra, mely 4 óra (240 perc) hosszan tartott, félidőben 10 perc szünettel. Kajak nem normálisak! Két kávé óra előtt, kettő szünetben, és így kétszer egy órát tudtam figyelni, az óra első és a második felében. De a többiek is kivannak ám! De itt egynél több szünetet nem adnak, lehet bármilyen hosszú az óra. Minek aaaaz?

Sept.17.hétfő

Az első nap az iskolában. Terv: 7:30-kor kelés, 8:00 indulás. Ebből 7:55-ös kelés és 8:20-as induláslett. 9-re kellett felérni a suliba, ott voltunk 8:50-re. Az óra 9 helyett fél 10-kor kezdődött, addig a szokásos fülledt levegőtlen folyosón álltunk, néztük a falat, vagy éppen leültünk a földre, mert minek kellenek székek a folyosóra. Az egész iskolában nincs egyetlen szék sem a termeken és az ebédlőn kívül. (A termeket a tanárokkalérkező takarítónéni nyitja.) Megjött a tanárnő, illedelmesen elnézést kért – bár nem tudom mit mentegetőzött, nem értettem – de megjegyezte, hogy ennyivel továbbtartja az órát. Mondom jólvan,tök jófej vagy. Tehát szociológia óra egy olyan gyorsan beszélő tanárral, hogy már véresre hegyeztem a fülem, hátha elkapok egy teljes összetett mondatot. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy idegen nyelven szociológiát hallgatni unalmas, főleg ha a héköznapi nyelvet sem sajátítottad még el. Kaptunk egy 16 oldalas szöveget, hogy olvassuk el, majd utána megtárgyaljuk. Értettem az egészet, ezért rutinból lapoztam néha egyet. Lapozások között mintha serényen olvasnék, nézegettem a szemhéjam belső oldalát. Lehet, hogy nem a szociológia órán fogok belejönni a franciába.

Óra után irány a menza, az egyetlen esélyünk az ebédelésre (déltől kettőig ugyanis minden zárva van), kígyózó sor, fél óra alatt sorra is kerülünk. Főétel, saláta, sajt vagy édesség, gyümölcs. Ez így már rendben van, nem nagy az adag, de mindenből van választék. A pénztárhoz még 20 percet álltunk a sorban (addig elfogyott a gyümölcs meg az édesség), majd vettünk egy 10-es gyűjtőt, hogy ne kelljen mindig azt a sort is végigállni. Kedvezménnyel 2.70 euro az ebéd, van vacsi is ugyanennyiért. Megettünk mindent, sőt még hozott a konyhásnéni bónusz jégkrémet is, úgyhogy megmenekültünk az éhhaláltól.

A délutáni óra reseaux touristique volt egy nagyon szimpatikus tanárnővel. Az ő órájából már sokkal többet értettünk. Alapvetően minden óra csak az adott szakirányba illő dolgokkal foglalkozik. Így tudják elérni azt, hogy egy év alatt felsőfokú végzettsége legyen valakinek.

Este meghívtak minket a lányok moniteaur-jei vacsorára. Az egyik legjobb este volt. Három srác, egy nagyon fless kecóban, hatalmas LCD tv-vel, nagy hifivel, hangulatvilágítással, vodkacsapolóval.

Sept16.vasárnap

Délig alvás (najó2-ig), majd séta Le Havre-ban. A hotel de ville (városháza) tornyával kezdtünk, mert csak ma lehetett fölmenni. A 17. emeleten van terasz ahova a polgármester irodája nyílik. Fölötte egy tanácsterem különleges alkalmakra, körpanorámával. Föntről gyönyörű panoráma nyílik Le Havre-ra, a kikötői dokkokra, olajtartályokra, különböző finomító művekre. Ez a Szajna felöli oldal, az óceán felé a plage, majd a domboldal kastélyokkal. Természetesen mindenfelé tömbházak, jellegtelen lakóépületek, száz meg száz lakással.

Utána plage, fürdés, napozás, beszélgetés a németekkel. A bori meg én fürödtünk, utánunk jött az egyik német hölgyike is, ő még bevállalós volt, aztán bepróbálkozott még a koreai srác is, de neki nem tetszett, így hamar kiment. Mi azért úszkáltunk vagy negyed óra-húsz percet.

Miután megszáradtunk,elsétáltunk a salsához, ahol ugyanaz a társoság ropta neki. Sajnos beállni nem tudtunk, mert nem volt oktatás, mindenki tudott salsázni. Így csak néztük őket vagy két órán keresztül.

Sept 15.szombat

Boriéknál volt egy kisebb összejövetel, mi voltunk magyarok, meg a lengyel srác (Pjotr), melynek célja a lengyel-magyar barátság elmélyítése volt. Tulajdonképpen az volt a fő program, hogy Pjotr hozza a zsubrovkáját, és iszunk. Nagyon szereti a srác a vodkát, bírja inni rendesen. Szerintem fél óra alatt megittuk azt az egyliteres üveget, utána jött az általam hozott mézes barackos ’fütyi’ és az Anikó által hozott absint. Elkezdtünk kártyázni, (természetesen itt is mindenki dámfattyát játszik, nem is tudom miért) és teljesen simán elmagyaráztam Pjotrnak a szabályokat: Ce sont les ’varázs lapok’ et c’est le ’szopatós lap’ (köszönet Anikónak a feljegyzésért, én már nem emlékeztem rá) De egy a lényeg, Pjotr fölfogta. Nem sokkal később megérkeztek Áronék, hoztak sört, bort meg bacardit, úgyhogy lehetett inni bacardikólát á la Gery. Tulajdonképpen számottevő az az alkoholmennyiség amit megittunk, de ehhez képest egyáltalán nem rúgtunk be. És ez általában véve is igaz. Az aggodalmaskodókat szeretném megnyugtatni, nem részegeskedem. (az pedig, hogy sok mindenre nem emlékszem, az a rossz memóriámnak köszönhető, és nem, nem ittam el az agyam) Inkább folyékonyan próbálok beszélni tanulni franciául. Ez bizonyított, az alkohol segíti a nyelvtanulást, és az idegen nyelv használatát, és nem utolsó sorban gyarapítja a kapcsolati tőkét.

Sept 14. péntek

Aki éjjel legény, legyen nappal is legény! Délelőtt a városi könyvtárban volt a francia óra. A magyar csapatból csak mi, a srácok voltunk ott, a csajok nem bírtak természetesen fölkelni. A lusták! Egy dolog miatt érte meg elmenni, mert beiratkoztunk kollektívan a könyvtárba, egyedül meg soha nem tértem volna be emiatt. A körbevezetésnek sok értelme volt, szerintem minden könyvtárban ki van írva, hogy mi merre található.

Utána föladtam az áramszolgáltatós levelet, hogy tudjanak rólam, és arról, hogy szándékomban áll fizetni az olcsó áramért. Csak be kellett dobnom egy postaládába a levelet. De itt az sem olyan egyszerű! Miért ne lenne két nyílás egy postaládán? Egy bal meg egy jobb, a felirat alatta kódokból áll, uh tökmindegy mennyire tudok franciául. Gondoltam megkérdek egy arra járó szimpatikus francia embert, és olyan jól választottam, hogy betaláltam egy postai dolgozót. Meg is jegyezte, hogy jól kiszúrtam, és megmutatta postás tollát. Kiderült, hogy a bal oldaliba kell bedobni, de azt is megtudtam, hogy rá kell írni a levélre, hogy levél! Gondoltam logikus, ha valaki nem fogná fel mit tart a kezében. Amúgy sokszor gondolkodom el azon, hogy mennyire okosak a franciák, talán lesz majd gyűjtemény belőle.

A délutánt átaludtam.

Sept13.csütörtök

Délelőtt kirándulni voltunk Le Havre egyik szép külvárosában, megnéztük a piacot meg egy templomot, sétáltunk egy keveset, beültünk egy kávéra, aztán menni kellett az IUT-re franciaórára. Négy óra alatt meglehetősen elfáradtunk, én meg -miután elvesztettem figyelőképességem- elkezdtem törökül tanulni a Bori szótárgépén. Onnan rohanás a plage-ra találkozni a spanyoltanárral és négy francia diákkal. Ott voltak a spanyolok, venezuelaiak, mexikóiak meg az oroszok is. Kár, hogy nem vittem gépet, nagyon hangulatos piknik volt a tengerparton a naplementében. Hazafele jövet Peré meg Angéla jóvoltából spanyolul tanulhattunk. Angéla alig beszél franciául, uh spanyolul hallgatjuk őt. Eszméletlen szép a lány is meg a spanyol nyelv is. Miután hazaértünk gyorsan megvacsoráztunk ill kis papírmunka, villanyóra-állás felírása, majd beborítékolása. El kell küldeni a helyi elműnek, mert nem hivatalosan van áram a szobánkban, és az oroszoknál már ki is kapcsolták a villanyt. Átnéztem a Boriékhoz, hogy megkérdezzem, mikor megyünk a német csajokhoz. Mivel nekem még nem volt időm megvacsoráztatni magam, ezért ezt megtettem náluk. Közben már ment körbe a pálinka, uh szomjan se’ maradtam náluk. Akárki jött, azt megitattuk, és koccintottunk. Négy vagy öt ilyen kör után már nagy késésben voltunk a németektől, uh útnak is indultunk a pár sarokra lévő bérházhoz.

Ahhoz képest, hogy azt hittem átnézünk páran a németekhez, csak mi lettünk tizenketten, és a ’buli’ már javában elkezdődött. Ők nem koliban laknak, hanem lakást bérelnek, ami fele akkora mint nálunk egy koliszoba, és a toalett is a folyosón van. Mindenesetre abban a pici helységben lehettünk vagy húszan, és még vagy tízen a lépcsőházban, mint dohányos szekció. Nagyon fain összejövetel volt. Ennyi nemzetiséggel sosem buliztam együtt. Azt vettem észre, hogy bizonyos mennyiségű alkoholos ital elfogyasztása után folyékonyan beszélek franciául, de még németül is.

Utána átmentünk a 20 méterre lévő diskotheque-be, és mivel diák nap van 2 euró a belépő. Gondoltuk, annyit simán megér. Mikor odaértünk, kiderült, hogy ingyen van, majd bementünk. Én azt hittem, hogy az előtérben vagyunk, de azt mondták ennyi. Majdnem neki mentem a tükörnek, amikor föl akartam fedezni a helyet. Szólt a hifiből a kedvenc német rave-re hasonlító zene, bődületes hangerővel, és magunktól sem fértünk el a ’tánctéren’. Otthon a szobámban nagyobb bulit rittyentek. De ott voltunk, táncoltunk, majd olyan f2 körül hazamentünk. Másnap kiderült a németek, malájok, kinaiak 3ig meg 4ig maradtak.

Sept12. szerda

A mai nap a tegnap estével kezdődött. Olyan fél 12 körül ment el az utolsó vendég a kávézóból, (hivatalosan tízig van nyitva) úgyhogy kifizettem a kávét meg a limonádét, majd én is távoztam. Az Áron meg a Geri pont a teraszon álltak, és szóltak, hogy tíz perc múlva nálam vannak. Mondom jó’van gyertek. Kicsit rendet tettem, hogy rendes házigazada módjára fogadjam vendégeimet. Vettem délután egy üveg bort gondolván sosem hátrány ha van otthon elfekvőben egy, de természetesen elkérték délután a lányok, mert mentek az instruktorukhoz és mire észbekaptak, hogy ne menjenek üres kézzel, bezárt minden. Na de a lényeg, hogy jött Áron meg Geri egy csomó sörrel, úgyhogy gondoltam szomjan nem fogunk halni. Beszélgettünk sokat, ami hasznos volt mert sok mindent megtudtam, ami még jól jöhet. Egyrészt meséltem nekik, hogy addig nem kezelném le a buszjegyem, amíg nem jönnek az ellenőrök. Az otthon bevett gyakorlat itt hamar kudarcba fullad. Egyrészt az ellenőrök a megálló előtt megállítják a buszt, onnan se előre, se hátra, se ki, se be, a jegykezelők meg le vannak tiltva. Kicsit ráncoltam a szemöldököm, hogy nem normálisak, de mondtam, hogy akkor előadom a buta külföldit. Erre azt mondták, hogy egyből elmosolyodnak a rendőr-ellenőrök, megkérdik, hogy magyar vagyok-e, és vigyorogva kitöltik a büntetést. Ennyit erről, reggel megyek bérletet venni. Beszéltünk rendőrökről, kiderült, hogy Franciaországban van legalább 5 féle rendőralakulat, és meglehetősen erős a jelenlétük. Amíg a rendőrsztorikról volt szó, valóban elhúzott fél óra alatt vagy hússzor valamilyen rendőrautó. Nemsokára betoppantak a lányok meg Andris, így már egész parti hangulat volt a szobámban. Beszélgettünk még sokat, röhögtünk egy csomót, majd szépen elment mindenki aludni 3 után.

Reggel csöng a riadós kaputelefon, hogy mennek órára a többiek. Én inkább az alvást választottam,és mondtam Anikónak, hogy hazafelejövet ébresszen fel. Nem sokkal utánuk Áron meg Marika is beszól az ablakon, hogy miújság, mondtam nekik, hogy alszom, majd találkozunk. Nem célszerű tárva nyitott ablaknál aludni. Egyrészt mert a szemközti gimi vadbarmai itt randalíroznak a koli előtt (az ő viselkedésük egy külön történet tárgyát képezi majd), másrészt mert meglehetősen forgalmas ez a kis utca, és nyomják neki rendesen jobbkéztől jobbkézig a lüke franciák. Délben keltem, természetesen ismét Anikóra, és kiderült, hogy nem sokat hagytam ki délelőtt, leginkább egy régi francia dokumentumfilmet, és azt hogy elalszik az első padban a kis koreai csajszi.

Kettőre mentünk az IUT-re föl (ismét), amit tegnap benéztünk, és úgy félóra várakozás után megjelent a tanárnő, akire várt a banda. Amíg vártunk rá, kifejezetten megutáltam az iskola azon épületét. (a 8 emeletes lift nélkülit) Egyrészt mindenhol büdös van, és baromi meleg. Mire fölérsz a lépcsőn megdöglesz. A folyosók kb. 70 méter hosszúak kétoldalt a termek, ahol nyitott ajtónál folyik a tanítás, mert ablakot nyitni nem tudnak a franciák. Ahogy végigmész a folyosón, betekintést nyerhetsz az órákra, de nincs kedved megnézni a társoságot, mert ők mindannyian téged bámulnak, mint a bocik a réten.

Beültünk egy pici terembe kb 15en, és megijetünk, hogy máris óra lesz. De nem, csak ez az összlétszám a Licence Touristique-on. Mondom azigen, népszerű szak lehet ez. Azt nem tudom, hogy vajon a többin is ekkora tolongás van-e. Mindenesetre a tanárnő elhadarta az éves tanmenetet, aminek túlnyomó részét nem értettük, mert eleve gyorsabban beszél mint én hallok. Még szerencse, hogy mindenki kapott egy herzig kis kék dossziét a tanmenettel, meg egyéb tudnivalókkal, és az első 5 hétre szóló órarenddel. Alapvetően egy dolog bosszant benne de nagyon; a szombat 8-tól délig tartó marketing óra. Gondoltam, hogy szólni kéne, hogy rég kiment a divatból a szombati munkanap, de nem akartam udvariatlan lenni. Szóval elmondtak mindent, én meg majd kiszótárazom a dolgokat. Az kiderült, hogy a spanyol kilőve, mert nem lennénk ügyesek az üzleti spanyolban, így marad a német vagy a francia. Még az angollal is lehetnek gondok. Mindenesetre jövő hét hétfőn kezdünk, addig van kis idő. Aminek még örülök, hogy négy hónap lesz a gyakorlat, ráadásul bárhol lehet csinálni. Ezzel egy a baj, hogy a koli augusztus végéig ki van bérelve.

képek a szobámról

A kedves érdeklődőknek jelzem; nem feledkeztem meg a blogról, frissülni fog, csak egyenlőre -idő és kapacitás hiányában- elég lassan megy. Nagyjából lejegyzetelem a gondolataimat, illetve próbálom a fejemben is eltárolni őket (ez kevésbé megbízható eljárás), képek is születnek néha-néha, igyekszem feltölteni őket mihamarabb. Most elmaradtam kicsit, de ez betudható az iskolakezdésnek. Szóval aggodalomra semmi ok, lesz friss tartalom, csak várni kell picit.

Sept11. kedd

Ma 8:25-kor találkoztunk a suliban a nemzetközi kapcsolatok irodája előtt az instruktor lánnyal aki segített beiratkozni. Nagyon szervezetten ment az egész, egy külön épületben vannak az ügyintézéssel kapcsolatos dolgok az egyetemmel szemben, olyan volt mint egy állomásos vetélkedő, ahol pecséteket kell gyűjteni. Ha jól emlékszem, öt állomás volt, amiből négyet diákok csináltak, meg úgy általában véve diákok vitték az apparátust. Az elsőnél átnézték a hétfőn kitöltött lapokat, kérték az útlevelet meg az egészségbiztosítási kártyát (anyakönyvi kivonat egyenlőre pénzkidobásnak tűnik) és egy fényképet. A másodiknál beleirogattak a lapjainkba, a harmadiknál bevitték a gépbe az adatokat, a negyediknél (itt volt a három középkorú ügyintéző asszonyság) kinyomtatták a tényeket, az utolsónál pedig mosoly, fénykép, és már dobta is ki a diákigazolványt a gép. Teljesen profi, összehangolt munka, melynek végeredménye egy rendes plasztikkártya, színes fényképpel, ’kitudjamirejó’ mágnescsíkkal a hátoldalán. Volt egy ’bonus track’ is, a sportra való jelentkezés. A mi esetünkben ez a salsát jelentené, de nem úgy van az, hogy befizetjük a 40 eurót, és jók vagyunk egy évre. De nem ám! Kell orvosi alkalmassági a sportra való jelentkezéshez. Nincs kivétel. Azt megértem, hogy a külföldieknek is kell, de azt hogy a táncórára is, az vicces. Akkor biztos a jógához is kell, nehogy idegösszeroppanást, vagy porckorongsérvet kapjon az ifjú sportolni vágyó. Mert ha a falmászáshoz, vagy a rugby-hez kell – amikhez oda is van írva a katalógusban – az rendben lenne. De ezért el kell menni orvoshoz, kifizetni a drága nézését, amit majd pár nappal később visszautalnak elvileg. De ehhez kell az anyagi tőke is, hogy kölcsön tudjak adni a dokinak. Na mind1, legalább megnézzünk egy francia dokit is, ha eljutunk egyszer oda.

Utána vissza a bankba, ahova picit félve mentünk, mert másnapra ígértük, pont egy hete, és kb 80 eurót kéne befizetni. Nagyon kellemes érzés volt azonban. Egyrészt mert egyből megláttam a hiéna barátomat, aki nagyon segítőkész szimpatikus fiatalember, de ott volt az az ügyintéző hölgy is, akinél a szerződést kötöttük, aki pedig végtelenül kedves, és nagyon kedvel minket. Nagyon megörültünk, hogy mindenki a helyén van, profi szinten teszi a dolgát, (nem kell magyarázkodnunk, hogy miért jöttünk), tárt karokkal várnak minket, örülnek nekünk, nem kérdezik miért nem mentünk vissza másnap (mert mondjuk ma kaptuk meg a diákot, ami kell nekik), és még fizetni sem kell. (a lakás- meg a kártyabiztosítás) Egyenlőre. Megvan tehát a bankszámlám, jöhet rá a lóvé! Ami a legnagyobb poén, hogy a szép, ízléses és barátságos ügyféltérben sehol senki, se egy ügyfél, se egy másik alkalmazott, csak a mi két barátunk. Tényleg olyan mintha az egész hatalmas bank csak miattunk lenne, és csak minket várna. Szóval van még mit tanulnia az OTP-nek! És pont ebben a percben derült ki, hogy nem tettünk annyira rossz lóra az LCL bankkal, ugyanis a többiek egy másik bankhoz mentek, akik nem fizetik a lakásbiztosításukat. Nyilván miért tennék, de nekünk átvállalják ezt a terhet, úgyhogy jól áll a szénájuk nálam.

Délután pedig volt egy teljesen fölösleges utunk föl az IUT-re. Azt hittük, hogy ma kettőre megyünk eligazodni a tanmenetben, de kiderült hogy holnap lesz a ’randevú’. Az egy dolog, hogy a napokban nem vagyok száz százalékos, de hogy a dátumban sem… és hogy anikóra meg lazán hallgatok, mikor mondom neki, hogy jól tegye el a papírfecnit, mert én elhagyom, vagy elfelejetem. Hiába, Vannak Még Hiányosságaink!

A suliba vezető fölösleges kör előtt elmentünk bérletet venni a buszpályaudvarra. Kinéztük a diákbérletet, 27 euró valamennyi egy hónapra. Van hetijegy is tizenvalamennyiért, de még nem éri meg a pénzét a hónap ezen szakaszában. Mindenesetre kérek két diákot, és mondja a faszi -aki mellesleg az első kimért hangú, rideg ember akivel eddig volt dolgunk – hogy kell neki lakásigazolás, közüzemi számla, fénykép. Azt hittem be**arok. Mert anyakönyvi kivonat meg vércsoport nem kéne a bérlet igényléséhez? Még szerencse, hogy nem volt nálam semmi ilyesmi papír, (mert mondjuk egésznap cipeltem a 20kilósra hízott, gyűrűskönyvvé nőtt paksamétát) így csak az Anikó vett bérletet 33-ért. 6 euró a bérlet mellé a fényképes lakcímet igazoló fecni. Én vettem egy jegyet 1,5-ért, és addig biankózom vele amíg nem kell lekezelni az ellenőrök miatt, akik állítólag sokan vannak és civilruhás rendőrök. (a gazdaságosságot kockázatelemzéssel később tudom megadni.) Majd eljátszom a buta külföldit, hogy „Jaaa, ezt be kell oda dugni??”

Sept10. hétfő

Hétfőn szorgalmasak voltunk, délelőtt meg délután is voltunk francia órán, a kettő között meg a jelentkezési lapunkat töltöttük kifelé. Egyrészt nem bonyolult, másrészt nem hosszú. A délutáni óra fent volt a domb tetején az IUT-n. Épp, hogy odaértünk, illetve az én csapatom.

Történt ugyanis, hogy tíz perccel órakezdés előtt szálltunk le a buszról, az IUT megállójában, és onnan tájékozódási versenyt csináltunk az egyetemig. Baromira egyszerű, van két gimnázium, amik délről meg nyugatról határolják az egyetemet. A busz az egyik gimi előtt tesz le, onnan pedig nem lehet eltéveszteni a bejáratot, vagy be a gimnáziumba, vagy sehova. Én mondtam a többieknek, hogyha így van, akkor csak át lehet menni a középsuli auláján az egyetemre. Anikó meg Enikő a két tájékozódó mester pedig a lehető legrosszabb irányból akarta megkerülni az épületet. Én szóltam, hogy az nem lesz jó, inkább próbáljuk az épületen át. Nem akartak rám hallgatni, én meg nem akartam biztosan rossz irányba menni a másik gimi felé, így két csapatot alkottunk. Anikó meg Enikő ugye rendíthetetlen volt, Bori meg velem tartott, Laci gondolkodott egy darabig, hogy melyik csapatot válassza, én tudtam, hogy felénk húzott volna, de nem lett volna szerencsés magukra hagyni a két leányzót, akik egy játszótéren is eltévednének. Mi eljutottunk az udvaron át egy másik épületbe, amiről már tisztán láttuk az épületünket, csak éppen ajtót nem találtunk arra, az idő meg sürgetett. Megkérdeztünk hát két gimnazista srácot, hogy magyarázzák már el, hogy merre kell menni az egyetemre, és voltak olyan rendesek és elkísértek bennünket. Ki a gimiből, le a buszmegálló mellett, kis kertkapun be, kétoldalt kerítés, hosszú járda, sok lépcső le, jobbra reptér méretű sportpályák hangárral (gondolom a tornaterem), sok lépcső fel, üzemi kisiparos környezet, -ekkor már tudtam, hogy mindjárt ott leszünk- majd épületünk hátsó bejáratánál találtuk magunkat. Közben kísérőink elbúcsúztak, megköszöntük szíves segítségüket, és fölmentünk az órára. 5 percet késtünk (amúgy nem annyira gáz késni) és mikor leültünk kitikkadva a sok lépcsőzéstől, azon gondolkodtam, hogy milyen durva a legrövidebb út az egyetemtől a buszmegállóig. A többiek fél órát késtek, és kiderült, hogy stoppal jöttek. Mondom, azigen! Mi nyertünk Borival, nem is kicsit. A teremben elég nagy a hőség, ablakot nyitni kulcs hiányában nem lehet. Nagyon praktikus kulcsra zárni az ablakot a harmadikon. Viszont jó a hőszigetelés, mert szünetbe kimentem a tűzlépcső-erkély együttesre szétnézni, és majd levitte a fejem a hideg szél. A teremben meg megsültünk. Óra után a másik irányba indultunk, amerről az autók jönnek, (ugyanis a mi útvonalunk zárva volt késő este 6-kor) nagyobb táv, viszont nincs lépcső, és mindent összevetve barátságosabb a főbejáraton közlekedni mint a hátsón. Természetesen az már az eggyel előző buszmegállóhoz visz, aminek nem IUT a neve! Teljesen logikus megközelíthetetlen objektumokról elnevezni egy buszmegállót.

Hazaértünk, gyorsan kaja, majd irány a plage, találkozni a németekkel, meg koreaiakkal. Megnéztük a hullámverést sötétben, majd a hűvös szél elől behúzódtunk egy pubba. Annyira nem volt nagy szám. Egyrészt, mert alig volt helyünk, húsz perc alatt sikerült leülni, félpopival sámliszélre, másrészt meg nem annyira érdekelt, hogy a nádszál német csajok hogy bírják veretni a korsó söröket magukba befelé. Mindenesetre jókat röhögtünk, beszélgettünk németül is meg franciául is, a koreaiak pedig teljesen mindegy milyen nyelven próbálkoznak, nem bírnak nem képírott hangokat kiejteni, nem is hallani vékonyka hangjukat, túl magas frekvencián nyávognak. Nem hinném, hogy rendszer lesz a velük való pubba járásból –mint kiderült minden este ezt csinálják- de azért vannak köztük nagyon szimpatikus emberek is, akikkel egyéb alternatívák kidolgozásán vagyunk. Nagyon jóba lettünk egy lengyel sráccal, valamint van még egy brazil, és egy keleti származású német srác is. Velük jókat lehet beszélni, és ami fontos, hogy ők is inkább franciául próbálkoznak. A nevekre nem térnék ki, sem pedig a német és ázsiai hölgyikékre, akik azért jóval többen voltak, mint a fiúk. Nem tudom, hogy az erasmusos társoság nőies fele hol maradt el, mert őket a mi lányaink képviselték. Amúgy meg teljesen mindegy, mert vannak nagyon szép és kedves francia nők, akik nagyon sokat mosolyognak, ami nagyon-nagyon jó dolog! Alig várom már hogy elkezdődjön a tanítás! (legalábbis bizonyos szempontból)

hétvége, pihenés, alvás, naplemente, salsa

Sept8-9 szombat-vasárnap

A hétvége többnyire a pihenésről szólt, végre addig aludtunk, amíg jól esett. Ki kellett használni,mert van egy olyan érzésem, hogy nem lesz lehetőségünk szinte soha eleget aludni. De nem is baj. Szombat délután elbúcsúztunk Tomitól, megköszöntük, hogy kiköltöztetett minket Le Havre-ba, majd jó utat kívánva útjára engedtük. Szóval a délelőttök alvással teltek, a délutánok sétával a plage-on, az esték pedig szomszédolással, kártyázással, borozgatással.

Vasárnap délután vittem magammal a fényképezőt először a plage-ra, csináltam egy-két naplementés fotót is. Többek között fürödtem Borival az óceánban, és meglepő módon nem volt vészesen hideg. Az első pillanat az sokk volt, ahogy vízhez ért a lábunk, majd amikor beleugrottunk, de két perc múlva már nem fáztunk benne. Nagyon frissítő volt, meg is beszéltem Borival, hogy ha ilyen idő marad, akkor jövünk csobbanni még párszor. Egy hátránya van, hogy marha sós. (Az Adriához képest) Utána elsétáltunk a bokáig érő vízben a plage északi végéhez, ott fölmásztunk mezítláb a köveken a sétányra. Vicces volt ahogyan csetlünk-botlunk, és az, hogy kb tíz perc alatt tesszük meg a 25 méteres távolságot. Fönt a sétányon nagy meglepetés ér minket, ’civil’ embereket látunk táncolni. Azt hittük, hogy valami fesztivál, vagy buli van, de kiderült, hogy vasárnaponként ingyenes salsa oktatás van lemenőnap-fényben a plage-on. Tiszta Spanyolország vagy Mexikó. Nagyon komoly, bárki aki arra jár, és szeret táncolni, vagy meg szeretne tanulni, egyszerűen választ magának párt és már át is adhatja magát a feelingnek. Kedvet kaptunk hozzá nagyon, úgyhogy ha jó idő lesz, és itthon leszünk akkor bizti kimegyünk majd. Alapvetően imádok táncolni, mondjuk salsázni még csak alap szinten ha próbáltam, de szerintem kihagyhatatlan. Nem gondoltam volna, hogy itt északnyugat Franciaországban ennyire szeretnek az emberek salsázni. Úgy néz ki, hogy a suliban is ezt fogom felvenni tesinek. Ha összejön a jelentkezés.

Apropó tesi. Nem kötelező, de javítja az átlagot, ellenben nem rontja. Azt nem tudom, hogy mindenkinek így van-e, de nekünk biztosan. Amikor először jártunk az IUT-n, összefutottunk a tesi tanárral is, és kezembe nyomott egy legalább 50 oldalas színes katalógust, csak tájékoztatóul, hogy mit lehet a tornaóra keretein belül csinálni. Hirtelen nem tudnék olyan sportágat mondani, ami nincs benne. Talán a műrepülés, vagy műugrás. De azok úgyis mű dolgok. A létező összes labdajáték, csapatsportok alapnak tekinthetőek, a sportlövészet már jól hangzik, épp úgy mint a táncoktatás, de vállalkozó kedvűeknek (és vastag pénztárcájúaknak) van búvároktatás és vitorlázás, jogosítványszerzéssel egybekötve. Van négyféle boksz, hatféle ugrabugra csajoknak, és vagy nyolcféle verekedős móka. Ami még megmozgatta a fantáziámat, az a jóga, de az is viszonylag drága, fene tudja miért. Az árakat tekintve messze olcsóbbak még így is az iskolán kívüli tanfolyamoknál vagy edzéseknél , kb 30-80 euró között vannak egy évre. A drágább műfajoknál ez alkalmanként fizetendő összeg, (pl vitorlázás vagy búvárkodás) de 170 euróból kijön papírral együtt, ami megint nem (annyira) drága.

sportolási lehetőségek a plage-on

Sept8. péntek

Kb tizenegykor csörög a kegyetlen hangú kaputelefon, Anikó meg Tomi jött ébreszteni. Nem szoktam borozni, de rájöttem, hogy rendesen másnapos lesz tőle az ember. Egyébként nem kell sokat inni és kész. Az a két pohár majdnem minden nap úgy tudom egészséges, és azt itt Franciaországban nehéz elkerülni. Anikóék azért jöttek, mert menni kell a harmadikra a frissen szermányolt mosógépünkért. Mondtam nekik, hogy rendben, de két óra múlva jöjjenek vissza, egyrészt mert hajnalban feküdtem, másrészt mert nem voltam mosógépcipelős kedvemben. Aludtam még egy darabig, de aztán nem úsztam meg a dolgot, elcipeltük Tomival anikóhoz a motyógépet. Cserébe rendesen belakmároztam náluk. Utána egy két dolog lezavarása a laptopokon, különböző bittranszferek a három gép között. Aztán hirtelen sokan lettünk a szobában, mindenki betoppant, délutáni program egyeztetése céljából. Mi természetesen vásárolni mentünk, mert olyan sok a pénzünk. Anikó vett egy mikrót, én meg nem voltam benne biztos, hogy kell-e nekem, az esetleges kihasználatlanság miatt. Délben olyan jót kajáltam náluk, lehet, megtartom ezt a jó szokásom.