gréve, blockage, annyit tesz: buli, alvás

A 'kényszer szünetben' leginkább a szórakozásról és a kapcsolati tőke ápolásáról gondoskodtam, mint azt a fenti kép hűen tükrözi.

Ez mind annyit tesz, hogy SZTRÁJK! A franciák lételeme. Nincs olyan hét, ami sztrájk nélkül telne el, ha igen, akkor már szédülnek a sok munkától, sztrájkolnak egyet, aztán közben kitalálják, hogy miért is teszik azt. Már 3. hete nincs iskola. Nincs, mert le van zárva. A diákok sztrájkolnak, és nem engedik, hogy tanítás legyen. Ez a blockage, azaz blokád alá van vonva az iskola. Persze nem mintha ez engem zavarna... Namost ez a következőket vonja maga után; egyrészt rohadtul ellustultunk, tudunk eleget aludni és bulizni, ellenben nem éppen a beadandó feladatokkal és a tanulással foglalkozunk. (szünetben ki foglalkozik az iskolával??)
Elutazni sajnos nem tudtam, ugyanis mindig csak 2-4 nappal hosszabbítják meg a sztrájkot, tehát ez a 3 hetes szünet nem tűnt ennyinek, sosem lehetett tudni meddig tart. A jövő héten már lesz iskola, és az ellenállókat rendőrkézbe adják állítólag. Én a passzív ellenállást képviselem, úgyhogy nincs mitől tartanom. De az elkövetkezendő két héttől viszont tartok. Ugyanis mindent be kell pótolni, és lehet, hogy igen kemény hajtás lesz karácsony előtt. Ráadásul az otthoni tantárgyakból is megkaptam a beadandó feladatok listáját, szoval vége az arany életnek! Én mindenesetre 2 hét múlva hazamegyek ha esik, ha fúj, az utolsó hetet kihagyom. Igen sok dolgom lesz otthon, úgyhogy szükségem lesz arra az egy munkahétre. Már alakulnak a programok, és elintézni valók sokasága tornyosul elém. Az már biztos, ahogy dec.16-án este fél 11-kor leszáll a gépem, egyből bele is csapok a budapesti életembe! És már aznap kezdetét veszi az az eseménydús három hét, amíg otthon leszek...
Alig várom, addig azonban még két kemény hét, ami ráadásul holnap reggel kezdetét is veszi. (dec 2.-át írunk a bejegyzés közzététele szempontjából, láthatjátok, hogy már 22-én nekiláttam, de nem igazán siettem el... jóó, hát annyi dolgom volt!!)
Nemsokára találkozunk!

reptér transzfer

A szünet utáni hét túlnyomó többségében nem pont az iskoláról szólt. Igaz hétfőn írtunk egy zh-t, de más komoly nem történt az iskolában. Kedden meg szerdán meglátogattam két repteret is; kedd reggel a Zsoltit (Enikő élete párja) vittem ki Bouvais-ba, szerda hajnalban pedig Tomit (Anikó élete párja) a Charles de Gaulle-ra.

Kedden az volt a necces, hogy lerobbant az autó, és vagy egy órán keresztül szereltük a verdát. Ment az okoskodás; a karburáátóór a karburáátóór lesz aaz; nee nee nee, bekopte a gyertyát! (Bödöcs Tibortól). Szétszedtük-összeraktuk nem egyszer nem kétszer a szívóoldalt, mert nem jutott nafta az égéstérbe. Szerncse, hogy Zsolti faterja suzuki szervizes, és még telefonon keresztül is az autó veséjébe látott. Mi meg csavaroztunk, pattintottunk, feszegettünk, ütögettünk ahogy az öreg diktálta. Félelmetes, hogy annyira a lelki szemei előtt van hajnalban a verda minden egyes porcikája, mint egy embernek folyosó végén balra wc ajtó. Na de mindegy, egy másfél óra múlva bezizzent a kocsi, az inditásgátló kontakthibája szivatott meg minket. Utána stift gáz a reptérig egyre alacsonyabb rendű országutakon. Para nem volt, de az biztos, hogy egy-két francia életében nem látott még ilyen rohanást. Pedig tényleg nem volt dúrva, és ne egy aszfaltszaggató predátorra gondoljatok. Versenyfutás volt az idővel, de odaértünk, 2percet késtünk, viszont ketten álltak még a check-in sorban. Nyilván, ha az a két ember is sorra került volna, akkor bezár a bazár, és nem várnak meg minket. (erről biztosítottak is minket a pesti irodából telefonon, ugyanis amíg én vezettem, Áron meg Zsolt telefonon próbált gépet eltéríteni) Zsolti becsekkol, addig én leparkol, utána cigi elszív a rohanásra, aztán beküldjük, h menjen, mert be kéne szállni. Két perc múlva jön kétségbeesetten h lezárták a belépő folyosót, oda megyünk, megkérdezünk egy biztonsági fazont, az meg mondja, h bujjon át a kordon alatt. Nem tudom, h viccből mondta-e, de nyilván, ha valaki csak ugy besétál a reptér nemzetközi területére akkor lehet h nem várják karba tett kézzel, természetes mosollyal. Egyértelműen kitessékelik szerencsétlent, aztán kérdezzük ott az okosakat, h mégis mi van, elvileg mindjárt indul a gépe, és miért nem engedik beszállni, ha már becsekkolt. Aztmondta az okos, hogy a gép késésben van, és nem lehet felszállni. Elkezdünk vele veszekedni, h olyan nincs,mert most csekkolt be a srác,már miért ne szállhatna be. Kicsit meghül a vér Zsoltiban, lehet, h azon az egy szál cigin múlt az egész? (...) A gép késésben volt. Még Ferihegyről sem szállt föl, 1 óra múlva tudnak csak valamit mondani, ha már elindult Pestről. Huhh... gondoltuk, meredek lett volna ezek után lekésni a járatot. Így viszont van idő még egy kávéra. (Zsoltinak többre is). Az azért jellemző, hogy ha lekéste volna a becsekkolást, akkor ugrik az út, még akkor is, ha három órás késéssel száll fel a gép. Okosak ezek mind, jobb ha tudjuk. Én közben összefutottam a kávézóban Pannival és Gáborral, Panni pont ugyanazzal a géppel repült haza, úgyhogy még velük is tudtam beszélgetni kicsit. Mi Áronnal folytattuk utunkat, és ha már a környéken jártunk és éves bérletünk van, elugrottunk Disneylandbe. Egész délután hullámvasutaztunk, úgyhogy meglehetősen fáradtan érkeztünk haza.

Nekem négy óra alvás jutott, ugyanis 5-kor indult a második menet a Charles de Gaulle-ra Anikóval meg Tomival. Ez a sztori nem lesz hosszú ígérem, simán ment minden, közepes dugó a külső elkerülőn, de kényelmesen odaértünk. Tomi becsekkolt, aztán elvánszorogtunk (Tomi meg én is sántítottunk, ő a térde, én meg a bokám hasonló keretek között szerzett sérülése miatt) a belépőfolyosóhoz, könnyes búcsú (természetesen Anikó és Tomi között). Anikóval megnéztük még az ablakból hogy száll le Tomi gépe, majd parkol be (természetesen ez visszafele jutott el a tudatunkig, miszerint láttunk leszállni egy sky gépet, ami az ő termináljához farolt be, így gondoltuk, h az lesz az. Nem sz@roznak, Tominak már bent kellett lennie,mert 20 perc múlva indul a gépe, aztán mi meg utána láttuk leszállni a gépmadarat.) aztán a -1 szinten, az érkező terminál szintjén reggeli szendvics két dupla espressoval, pont fele annyiért, mint a földszinten, az induló terminálon. Utána irány Le Havre. Sajnos a GPS a hazautat a belső körgyűrün vitte, úgyhogy mire észbekaptam, már javában benne álltunk a finom, összefüggő reggeli párizsi dugóban. Mind1. Átvergődtünk Párizson, 2 óra kényelmes autókázás után (tök jót dumcsiztunk Anikóval), már az ágyamban voltam, majd megint 2 óra múlva meg az iskolapadban. Este nem is hepajkodtam elhihetitek!

vacance

Szeebúúsztok!

Eltelt néhány nap, vagy két hét az utolsó bejegyzés óta, de ez annak köszönhető, hogy nem is nagyon voltam itthon az elmúlt időszakban, vagy csak épp aludni tértem haza. Ezt nézzétek el nekem, sőt inkább örüljetek ti is neki! De lássuk szép sorban az eseményeket:

A legutolsó hírem tehát az Ádámtól volt, ha jól emlékszem szombat este. Vasárnap hajnalban értünk haza, úgyhogy 2 előtt nem is igen keltünk föl. Utána reggeliebéd, majd a tegnapi felvételek megtekintése, technikai kielemzése, némi beállítási gyakorlattal fűszerezve, és ökörködés a kamerával. Aztán Ádám kiment Porte Maillot-ra a szülei elé, én is elindultam a hotel felé. Még jó hogy egy időre szerveztük a családi látogatást. Nekem volt még időm, úgyhogy gyalog mentem, végigsétáltam a csatorna partján, majd emlékezetből megpróbáltam odatalálni, ugyanis az utcaneveket meg a hotel nevét még jó hogy elfelejtettem. Nem volt gond, letettem a cuccomat a recepción, majd elmentem sétálni. Nem sokkal később (najó fél órát álltam az utcasarkon, de ez ilyenkor belefér) megérkezett a család. Egész jól odataláltak kocsival. Megzabáltam a maradék szendvicseiket, mégis otthoni ízük van, aztán elsétáltunk a belvárosba. Első benyomás, sokat számít, és mivel lejártuk a lábunkat, ajánlottam nekik, hogy tegyünk egy kört autóval is az esti párizsban.

Az elköventkezendő 5 nap a következő képpen alakult: reggeltől estig séta a városban, vagy valamelyik múzeumban, majd este autózás. Egyébként az időjárás nagyon kiadta; egyik nap esett csak az eső, akkor megnéztük a Picasso múzeumot, meg a Centre Pompidou-ban a modern művészeti kiállításokat. Amikor pedig szikrázó napsütés volt, akkor Tour Eiffel, sétahajókázás, Jardin de Luxembourg, Cité Université. Tulajdonképpen nincs is mit túlragozni a programon, mindent megnéztünk amit látni kell párizsban, metróztunk, autóztunk, sétáltunk, szóval nagyon eseménydús volt ez a pár nap. A párizsi közlekedés az előző francia közlekedési morál c. bejegyzés második részét képezi majd.

Pénteken eljöttünk Le Havre-ba, hogy megmutassam, hol lakom jelenleg. Nekik nagyon tetszett a város, hiába jöttem végig a zone industrielben a különböző finomítók és erőművek lángcsóvákat okádó kéményei között. A belváros kockaházai is szépek szerintük, meg persze a plage látványa sem rossz. Másnap reggel megmutattam a sulit, meg a kertvárosi részt, a szép és a ronda részeket egyaránt. Utána elugrottunk a meseszép Etretat-ba, ami lenyűgözte a családomat is. Nem volt túl sok időnk, hosszú út állt előttük, délután elindultak haza Pestre. Búcsúzkodás, útvonalegyeztetés, 'legyetek jók' meg 'ésszel'. 16 óra autózás 3 óra alvás után szerencsésen hazaértek. Örülök, hogy meglátogattak, nagyon jó volt találkozni velük. Legközelebb én megyek haza, nem is olyan sokára!